Tegnap mindhárom magyar csapat hazai pályán kezdte meg a labdarúgó Európa-liga második selejtező fordulójának első felvonását, és hárman összesítésben egygólos előnyt szereztek. Ez az „egyes” azonban még nem feltétlenül jelent elégtelent, a jövő csütörtöki visszavágókon lehet javítani. Kellene is.
A Ferencváros az Albert-stadionban tikkasztó melegben fogadta az Aalesund együttesét, a norvégok el is rebegték, hogy otthonról nyolcfokos hőmérsékletben indultak el. Az első félidő közepén a román játékvezető aztán olyasmit ítélt, amit Skandináviában valószínűleg még senki soha: a hőség miatt frissítési szünetet rendelt el. Ez jót is tett a vendégeknek, hiszen a 27. percben egy bal oldali beadás bántóan tisztán találta középen Okoronkwót, és ő közelről, fejjel megszerezte a vezetést (0-1). Ám ettől mintha a Fradi kapott volna új erőre: Oláh Lóránt a 37. percben remek ütemű kiugratással lépett ki, és ahogyan gólvágóhoz illik, tökéletes, üzemszerű mozdulattal küldte a bal felső sarokba a labdát (1-1). Amint a hazaiak egy-egy váratlan húzással rukkoltak elő, az Aalesund legfeljebb nyomozta a labdát, de újabb helyzetet a szünetig nem sikerült gólra váltani, pedig Józsi Oláh után Andrezinhónak is pazar passzt adott, ő azonban fölé lőtt. Az 1-1-es félidőt követően a Ferencváros és a trópusokat idéző klíma együttesen saját kapuja elé préselte a riválist, és e nyomasztó mezőnyfölény még egy gólt eredményezett. Abdi az 55. percben a balösszekötő helyéről telibe trafálta a felső lécet, és ettől úgy megjött a kedve, hogy a következő akcióból szinte ugyanonnan már betalált.
A 2-1 sovány előny, de előny, és a tegnap látottak alapján az FTC ezt az Aalesundot nyolctól harmincnyolcig bármilyen hőmérsékleten bárhol legyűrheti. Prukner László mester azért ennél valamivel óvatosabban értékelt: „Nem lehetek teljes mértékig elégedett, de megmutattuk, hogy egyenrangú ellenfelei vagyunk a norvég csapatnak, és ezt idegenben is szeretnénk bizonyítani. Ahhoz, hogy az Aalesund továbbjuthasson, mindenképpen győznie kell, és ez szerintem több tekintetben is hatással lesz majd a visszavágó képére.”
A magyarok másik norvég vetélytársa, a Tromsö viszont nincs győzelmi kényszerben, mert tegnap 1-1-et ért el a Paks vendégeként Székesfehérváron. A skandinávok Andersen révén szereztek vezetést a 26. percben, majd Vayer a második félidő elején egyenlített.
A Kecskemétnek is be kellett érnie 1-1-gyel a kazah Aktobe ellen. A Bács megyeiek a 23. percben Radanovic fejesével kerültek előnybe, ám Mane az 59. percben egalizált, és maradt is az 1-1. Ami nem igazán biztató az amúgy is kalandosnak ígérkező visszavágóra nézve.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron