
origo.hu
Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét
Keresett a hazai zöldség. Tavaly 226 milliárd forintért vásároltunk zöldséget és gyümölcsöt. Ennél több pénzt csak a húsokra költöttek az emberek – hangzott el a GfK Hungária tegnapi sajtótájékoztatóján. Szinte minden család asztalára kerül friss zöldség és gyümölcs: tízből kilenc háztartás vásárol paprikát, paradicsomot, vöröshagymát, banánt; sárgarépát pedig tízből nyolc. A fogyasztók számára az eredet és az ár egyaránt fontos, de a felmérés szerint leginkább az olcsó, azonban minőségi magyar zöldséget és gyümölcsöt keresik. A vásárolt zöldségek mennyiségét tekintve a burgonya áll a ranglista élén, a gyümölcsök közül pedig az alma a legnépszerűbb. (H. P.)
Stabilizálódni látszik a zöldségpiac helyzete Európában – jelentette ki a magyar elnökség alatt rendezett utolsó, luxemburgi agrárminiszteri találkozó előtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Hozzátette: fontos, hogy az unió megtartsa, illetve visszaszerezze exportpiacait is.
A tárcavezető elmondta, az unió folytatja a termelők támogatását, hiszen erre szükség van ahhoz, hogy a közösség polgárai – így a magyar lakosság is – egészséges élelmiszerekhez jussanak. Emlékezetes, hogy a nagyon roszszul kommunikált németországi, E-Coli baktérium okozta hasmenéses járvány miatt megrendült az uniós polgárok bizalma a zöldségekkel szemben, Oroszország pedig importstopot rendelt el. Az uniós illetékesek szerint azonban az orosz intézkedéseknek nincs létjogosultságuk, hiszen az EU élelmiszerei biztonságosak. Ezt alátámasztja az is, hogy elég korán kiderült, a járványt nem a német szakértők által meggyanúsított spanyol uborka okozta. A gazdák nyakán maradt termény után a termelők – uniós döntés nyomán – kompenzációra számíthatnak a közeljövőben. Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kifejtette: arra számít, hogy a következő hónapra teljesen helyreáll a fogyasztói bizalom, és a termelők a rendelkezésre álló teljes készletüket értékesíteni tudják. Úgy vélte, most már lecsitulnak a járvánnyal kapcsolatos korábbi, nagyrészt a felelőtlen nyilatkozatok kiváltotta botrány hullámai is. A német mezőgazdasági miniszter, Ilse Aigner a luxemburgi találkozó előtt elmondta: megítélése szerint országában a piacok már mintegy négyötöd részben helyreálltak. A német miniszter is fontosnak nevezte, hogy mielőbb meginduljon az export Oroszországba.
Közben Gennagyij Onyiscsenko orosz tiszti főorvos bejelentette: keddtől engedélyezik a Hollandiából és Belgiumból származó zöldségek bevitelét. Hangsúlyozta, hamarosan bővítik azoknak az uniós országoknak a listáját, amelyek már exportálhatnak zöldségeket az orosz piacra. Oroszország évente 2,5 milliárd euró értékben importál zöldséget, és az első számú szállító Hollandia, amely az orosz zöldségimport mintegy harmadát adja. Mindeközben Moszkva leállította a bevitelt több német tej- és húsüzemből. Az orosz szakértők szerint a járvány vélhetőleg nem növényi, hanem állati eredetű.
Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét
Mi lesz Szalai Attila sorsa? Döntött róla a Hoffenheim
Ilyen veszélyei lehetnek, ha bekapcsolt tévé mellett alszol el
Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Iránt + videó
Majka tuti nem gratulálna, de Ákos üzenete egyértelmű
Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától
A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Óriási veszteség érte a Forma-1-es csapatot Brad Pitt új filmje miatt
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Unalmas, amit az apja csinált, inkább pofonokat oszt olimpiai bajnokunk fia
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.