Jelentős károkat, a közlekedésben pedig fennakadásokat okozott a kedd éjszakai és a tegnapi vihar országszerte. Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a távirati irodának elmondta, Budapesten a tűzoltóktól leginkább fakidőlések miatt és vízszivattyúzáshoz kértek segítséget. Pest megyében a tegnap délelőtti vihar Nagykőrös környékét sújtotta a leginkább. A viharos szél következtében fák dőltek a 441-es főútra, ezért a Cegléd és Nagykőrös közötti szakaszt lezárták, a forgalmat elterelték – közölte a katasztrófavédelem. Petróczi Tímea szóvivő elmondta: a szél megbontotta egy nagykőrösi iskola tetőszerkezetét is, az ott táborozó mintegy száz gyereket át kellett költöztetni. Délig mintegy kétszáz esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a megyében.
Az ország nyugati felén, a Veszprém megyei Balatonalmádiban a rendkívüli esőzés miatt leomlott egy támfal, és megsérült a gázvezeték. Az utcát lezárták, szakemberek dolgoztak a szolgáltatás helyreállításán. Egy patak kiöntött a medréből, a víz több kertet és pincét elárasztott, a tűzoltók 20-25 háznál szivattyúzták a vizet.
Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Békés megyékben is elsősorban fakidőlésekhez, vezetékszakadásokhoz riasztották a tűzoltókat. Volt, ahol a mobiltelefon-hálózatok egy ideig nem működtek.
Heves megyében, Visontán automatikusan leállt a Mátrai Erőmű két blokkja tegnap délelőtt, miután a vihar megrongálta a villamos vezetékeket, és az erőmű nem tudta eljuttatni az áramot a felhasználókhoz. A két mátrai blokk kiesése ellenére volt elég áram, egyensúlyban maradt a magyar villamosenergia-rendszer. A megyében, Eger, Gyöngyös és Heves térségében száz riasztást kaptak a tűzoltók.
Az EDF Démász szolgáltatási területén, Bács-Kiskun és Pest megyében 85 településen csaknem hetvenezer fogyasztónál okozott áramkimaradást a vihar. Kezdetben az áramkimaradások hetvenezer ügyfelet érintettek, kora délután 31 ezer háztartásban nem volt még áram. Baján, Szabadszálláson, Kiskőrösön, Kecskeméten, Cegléden és Nagykőrösön nagy erőkkel – 112 szerelőcsapattal – folyt a hibák felderítése és kijavítása. A Démász több helyen aggregátorokkal biztosította a villamos energiát. Szolnok – Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye – szélét a hidegfronttal egy úgynevezett szupercella érintette. A hirtelen támadt erős szél fákat, villanyoszlopokat csavart ki, áramvezetékeket tépázott meg, közlekedési jelzőlámpákat szaggatott le. Több épületen megbontotta a vakolatot és a tetőzetet, a törmelék gépkocsikat rongált meg. Az óránként száz kilométeresnél is erősebb szél húsz percig tombolt a városban. Több településen a szélvihart eső, jégeső kísérte, amely a szántóföldi növények és gyümölcsösök terméseiben is károkat okozott.
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön