Húsz évet kellett várnia a megtalálói díjra annak a hetvenegy éves hölgynek, aki férjével az Alpok gleccservidékén rábukkant a – régészeti világszenzációnak számító – rézkori vadász, Ötzi jégbe fagyott maradványaira. A tetem és ruházata, felszerelése példátlanul jó állapotban maradt fenn. A Nürnbergben élő Simon házaspár 1991 szeptemberében kedvenc hobbiját űzte, hegyet mászott. Dél-Tirolban vágtak neki a túrának, és az Ötz-völgyi-Alpokban, Hauslaubjoch közelében, 3210 méteren bukkantak rá a gleccsermúmiára. A világ régészeit felvillanyozó lelet megváltoztatta Erika és Helmut Simon életét. A férj névjegyet rendelt „Ötzi-felfedező” címmel, előadásokat tartott, ismertette az izgalmas témával foglalkozó könyveket, anélkül, hogy ennek fejében jelentős honoráriumokat kapott volna.
Amikor amerikai kutatók milliós összegeket kínáltak a lelőhelyet birtokló Dél-Tirolnak Ötzi ellenében, ügyvédek biztatták a házaspárt, hogy követeljék a megtalálónak kijáró jutalmat. A jogi tortúra elhúzódott, Helmut Simon 2004-ben elhunyt, felesége pedig a közelmúltban két évtized után kapta csak meg a bíróság megítélte összeget, 175 ezer eurót (48 millió forint), amiből 55 ezer euró az ügyvédeket illetett meg.
„Az egész emberiség és a tudomány számára jelentős leletre bukkantunk. Miért ne járt volna ezért elismerés?” – véli az özvegy, aki időközben lemondott a sok energiát követelő alpesi túrákról. Mint mondta, gyakran elgondolkozik azon, hogy a gleccserben fellelt Ötzit esetleg átok kíséri, hiszen a közelébe került emberek egy része váratlanul életét vesztette. A tetemet boncoló orvos – útban egy Ötzivel foglalkozó előadásra – baleset áldozata lett, az egyik profeszszor megbetegedett titokzatos izombénulásban, a férje pedig egy veszélytelennek tűnő túrán a mélybe zuhant. Erika Simon – az életüket átalakító esemény huszadik évfordulója alkalmából – helikopterrel érkezik majd a gleccserek csillogó világában szervezett ünnepségre.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron