Július 17.
A fém napja – családi nap. A százhalombattai Régészeti Park kicsi és nagy látogatói a bronz- és vaskori fémmegmunkálással ismerkedhetnek meg. A park házaiban a bronz- és a vastárgyak gyártásához használt eszközöket mutatják majd be, és a park régész munkatársa mesél róluk. A látogatóknak nem kell megelégedniük a kiállítási tárgyak passzív szemlélésével, hiszen a kézműves-foglalkozásokon maguk is készíthetnek rézből ékszereket, gyűrűt, karkötőt, medált vagy övlemezt. A gyomornak is kedveznek a szervezők, többek között őskori kemencében sült lepényt kóstolhatnak a vendégek, méghozzá csicseriborsókrémmel, lekvárral vagy tejföllel. Természetesen a város névadó régészeti emlékei, a „száz halmok” sem maradhatnak ki a programból, óránként, vezetéssel tekinthető meg a kétezer-hétszáz éves sírhalmok egyike.
Helyszín: Régészeti Park (Százhalombatta, Poroszlai Ildikó utca 1.).
Időpont: 10-től 17 óráig
Július 18.
„Háború a kapuk előtt…” – Fejezetek a szegedi repülés történetéből (1938–1946). Pusztai János repüléstörténész előadása a déli országrész légi közlekedéséről és katonai repülőiről a második világháború idején. Szó esik a szegedi közelfelderítőkről, akik a rejtett légierő egyik századaként szolgáltak, a szerbek 1941. április 7-én Szeged ellen intézett légitámadásáról és a szegedi repülőtér feladatáról is a Délvidék visszafoglalásában. A háború végső szakaszában a szegedi repülőteret megszállták a szovjet csapatok, és hadifogolytábort létesítettek ott. Pusztai János érinti majd előadásában ezeket az időket is, csakúgy, mint a polgári repülés újraindítását 1946-ban.
Helyszín: Somogyi-könyvtár (Szeged, Dóm tér 1–4.).
Időpont: 18 óra
Július 18–31.
Kodály Művészeti Fesztivál. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete Kodály-fesztivált rendez Kecskeméten. A fesztivál hétfőn a Gregor József-emlékkiállítás megnyitójával veszi kezdetét a kulturális központban. Ezután nyolc órakor az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ad hangversenyt a piarista templomban Erdei Péter vezényletével. A következő napokban számos Kodály Zoltán műveihez, életéhez köthető esemény, koncert követi egymást. A galántai Kodály Zoltán nemzetközi hegedűverseny különdíjasai déli hangversenyt adnak kedden, majd szerdán a finn Kirsi Tiihonen dalestjét hallgathatják meg este nyolc órától. Másnap a Jánosi Együttes Magyar rapszódia című táncházában rophatják a látogatók, pénteken pedig Hommage á Kodály címmel kortárs zenei esten vehetnek részt az evangélikus templom vendégei. Részletes program a zenepedagógiai intézet honlapján, a bit.ly/kodaly
fesztival címen.
Helyszín: kulturális központ, Kodály-intézet, Református Újkollégium, piarista templom, evangélikus templom, romkert (Kecskemét).
Időpont: a legtöbb program este nyolc órakor
kezdődik, de érdemes tájékozódni a honlapon
Július 19–23.
Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó. E különleges összejövetel kétévente több ezer fiatalt vonz, akik gondtalan szórakozásáról közel ötszáz önkéntes munkatárs gondoskodik. A Csillagponton húsz helyszínen százharmincöt programmal készülnek a szervezők, így minden érdeklődő megtalálhatja a kedvére való időtöltést. Lelki programok, koncertek, előadások, kerekasztal-beszélgetések, sportolási lehetőség és versenyek, tréningek, táncház, színház, fórum és még sok más várja a résztvevőket. Bővebb tájékoztatás a csillag.reformatus.hu címen található.
Helyszín: a Cseke-tó partján az olimpiai edzőtábor (Tata, Baji út 21.).
Időpont: 19-én 13 órától kezdődik a regisztráció. 20-tól minden reggel 7.15-kor kezdődik
a reggeli áhítat
Július 20., 22.
Etnomobil 2.0. Rendhagyó kiállítás időzik július 20-án a Néprajzi Múzeumban. Az Etnomobil 2.0 tárlaton kiállított tárgyakat ugyanis egy átalakított, mindössze tíz négyzetméteres alapterületű lakókocsiban helyezték el. A kiállítás nem a múlttal foglalkozik, hanem a jelenkor tárgyi kultúráját dokumentálni hivatott MaDok-program részeként a helyváltoztatás témaköréhez köthető, szimbolikus jelentőségű tárgyakat gyűjti egybe. A kiállítás alapterületéhez képest igen sokféle témát ölel föl, hiszen az üzleti utazástól és a tanulmányi felfedezésektől a diaszpórák utazásain keresztül a turisták által használt eszközökig tartó virtuális séta közben szinte el lehet tévedni. A lakókocsi nem sokáig áll a múzeumban, hiszen 22-én már a Művészetek Völgyében lehet megtekinteni.
Helyszín: 20-án Néprajzi Múzeum (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12.), 22-től kapolcsi kastély.
Július 22–24.
Nádasdy Történelmi Fesztivál. Az idén ünnepeljük a nándorfehérvári diadal 555. évfordulóját. Ennek tiszteletére az idei sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál központjában is a Hunyadi Jánosra és várvédő társaira emlékező események állnak. A fesztivál viszszarepíti a látogatókat a végvári harcok idejébe. Hagyományőrző csapatok adják egymásnak a stafétabotot, mutatványosok, vásári komédiások és a legkülönfélébb vitézek mérik össze tudásukat. Pénteken a nándorfehérvári hősök emlékezetére tartott istentisztelettel kezdődnek a programok, majd délután föllép Berecz András, a Paprika Jancsi Bábszínház és a Firkin ír népzenét játszó együttes is. Szombaton este a Csík zenekar koncertje vezeti be a rendezvény fénypontját, a boszorkányégetést. Részletes információ a nadasdyfesztival.hu oldalon található.
Helyszín: Sárvár, Várkerület 1.
Időpont: pénteken 10 órakor,
szombaton 11 órakor kezdődnek a programok
Pilótatalálkozó. A jövő hét végén a pécs-pogányi repülőtéren három napon keresztül a legkülönfélébb repülő alkalmatosságok emelkednek a magasba. Pénteken már hajnali hatkor felszállnak a hőlégballonok, aztán Pécs környékén lebegnek. Ezután következnek a sárkányrepülők, vitorlázók és siklóernyősök. A fő attrakció a szombaton 10 órakor kezdődő légi bemutató lesz, a szervezők ígérete szerint „mindennel, ami repül”.
Helyszín: Pécs-Pogány repülőtér.
Időpont: mindennap reggel hattól éjszakáig
Július 23.
Ikertalálkozó. Tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze az ikrek, hogy egy jót mulassanak. A rendezők nemcsak az egyszerre született testvéreket, hanem mindenkit várnak Szigethalomra, ahol igazi vásári hangulat várja a látogatókat. Információ az ikertalalkozo.hu címen.
Helyszín: Szigethalom, Sport utca 4. (szabadidőközpont).
Időpont: 9 óra
Capella Savaria. A harmincéves Capella Savaria együttes jubileumi koncertet ad a celldömölki evangélikus templomban. A programon Telemann G-dúr szvitje, illetve fuvolára és hegedűre írt e-moll concertója, majd Vivaldi e-moll fagottversenye és D-dúr hegedűversenye szerepel. Művészeti vezető: Kalló Zsolt. Az érdeklődők keressék föl a bit.ly/capellasavaria címet! A belépés díjtalan, de adományokat a hangverseny megrendezésének költségeire szívesen fogadnak.
Helyszín: celldömölki evangélikus templom (Celldömölk, Ostffy Miklós tér).
Időpont: 19 óra
Július 24.
Tájak, ízek, kultúrák a Palóc szőttesen. A Nógrád megyében egész héten folyó Palóc szőttes kulturális napok záróeseményét Varsányban tartják. A Tájak, ízek, kultúrák elnevezésű fesztiválon bemutatkoznak a környező falvak vendéglátói. A látogatók helyben készült lekvárt, mézet, sajtot kóstolhatnak. A gyerekek a népi játszóteret hódíthatják meg, a felnőttek lovagolhatnak és kocsikázhatnak. A programsorozat zárásaként öt település hagyományőrző csoportjai a mezőgazdasági munkákhoz fűződő népszokásokat elevenítenek föl.
Helyszín: Varsány.
Időpont: egész nap
Magyar ostor napja. A Püspökladányba látogatóknak e vasárnap az ostorról fog szólni. A rendezvény első felében délelőtt 10 órától regionális kancabírálatot tartanak, és a versengő kettes fogatoknak szurkolhat a nézősereg. Délután két órakor kezdődik az első sárréti ostoros hétpróba. A szervezők a helyszínen várják az ostorvirtuózok nevezését. A versenyszámok végén kiderül, hogy ki tudja az ostort leghangosabban, legtechnikásabban csergetni, és ki csergeti a legtöbbet fél perc alatt. A célzás mesterei köcsögöket verhetnek le az ostorukkal, sőt labdát is vezethetnek folyamatos találatokkal. További információ a (20) 980 6573-as mobiltelefonszámon kapható.
Helyszín: Püspökladány, a gyógyfürdő előtti füves terület.
Időpont: 10 óra
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Molnár Csaba
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön