Legalább háromszázötven embert kellett kimenteni a Balatonból, a magyar tenger vizén zajló Kékszalag tókerülő vitorlásversenyre lecsapó vihar nyomán. A viadal hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint először csütörtök éjjel a Szigligeti-öblöt, majd tegnap hajnalban a Balaton teljes területét érte el a viharos szél, amelynek következtében több vitorlás elsüllyedt, némelyik még a reggeli órákban is horgonyon vesztegelt. A Kékszalagon 589 hajó indult, több mint 3500 fős legénységgel, és tegnap délutánig több mint 320 már célba ért. A versenyt 160 hajó adta fel, ezeknek a vitorlásoknak a nagy része saját erejéből jutott el valamelyik balatoni kikötőbe. Akadt olyan hajó, amelyik kivetett horgonnyal állva várta a szél csendesülését és csak ezt követően folytatta útját. Tapasztalt vitorlázók is bajba jutottak: Dulin Jenő és csapata kényszerült többszörös bajnok hajójuk elhagyására, illetve a legendás háromszoros Kékszalag-győztes Tuss Miklós vízi járműve is árboctörést szenvedett. Azok a versenyzők, akik nem kötöttek ki a parthoz és külső segítséget sem vettek igénybe, a versenyt érvényesen befejezhették.
A legerősebb, óránkénti csaknem 80 kilométer sebességű szelet Balatonmáriafürdőnél mérték. Az elsősorban a tó nyugati medencéjét érintő zord időjárási körülmények közepette a 43. Kékszalag vitorlásversenyen megfeszített munkát végeztek a vízi rendőrök, akik tíz egységgel vettek részt a mentési munkálatokban – tudatta közleményében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Mindenkit kimentettek a vízi rendészet munkatársai, azonban a vízen körülbelül 10-30 hajó maradt kint, ezeket a legénység már korábban elhagyta és később megy majd értük vissza – mondta el lapunk érdeklődésére Bíró Gábor rendőr százados. – A keresést rendőrségi helikopter is segítette, senki nem tűnt el a verseny résztvevői közül és a mentés személyi sérülés nélkül zajlott le – tette hozzá a szóvivő.
A balatonfüredi célvonalon csütörtök késő este elsőként az immár tizedszer győztes Litkey Farkas siklott át Lisa névre keresztelt vitorlásával, 12 óra 23 perces idővel, annak ellenére, hogy a rajtnál beragadt és egy kilométernyi hátrányba került a mezőnyhöz képest. A Kékszalag 1955-ös, a Nemere II akkori legénysége által felállított 10 óra 40 perces csúcsa idén sem dőlt meg. Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenye ma reggel 9 óráig tart, eddig mérik a célba beérkező hajók idejét. Lapzártánkig még 10-15 hajó volt versenyben és több mint 320 vitorlás teljesítette a távot.
A vitorláseseményhez ezúttal is számos kiegészítő program kapcsolódott. A balatonfüredi mólónál vasárnapig vitorlásfalu, borfalu és kézműves-kiállítás várja az érdeklődőket, a mai eredményhirdetést követően pedig koncertek fellépői szórakoztatják a nézőket.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron