Izraeli kommandósok tegnap 65 kilométerre a gázai partoktól elfoglalták azt a francia hajót, mely a nemzetközi flottilla egyedüli „túlélőjeként” szombaton indult a görög Kastelorizo szigetről – erősítette meg az izraeli védelmi erők (IDF) illetékese. A Dignité Al-Karama, tehát Méltóság nevű francia jacht hivatalos úti célként Alexandriát jelölte meg. Athéntól így – a flottilla többi hajójával ellentétben – engedélyt kapott az ország elhagyására, a jogszabályok pedig lehetővé teszik a nemzetközi vizeken való úticél-változtatást.
A Dignitén 16 fő utazott, köztük – francia, kanadai, svéd, görög és tunéziai aktivisták mellett – az izraeli Háárec napilap és az al-Dzsazíra hírtévé újságírói is. A katari hírtelevízió beszámolója szerint a haditengerészet katonái többször figyelmeztették a jachtot, hogy veszélyesen megközelítette a blokád alatt lévő gázai területet, majd felszólították úti célja megváltoztatására, ellenkező esetre a hajó elfoglalásával fenyegették az aktivistákat. Mivel követeléseikre nem kaptak választ, a katonák – akiket a Gázát uraló Hamász szervezet szóvivője csak „cionista kalózoknak” nevezett – megkapták a parancsot a hajó feltartóztatására. Miután a haditengerészet a dél-izraeli Asdód kikötőbe kísérte a hajót, utasait őrizetbe vették; sorsukról a bevándorlási hivatal intézkedik.
A hónapok óta szerveződő második nemzetközi flottilla eredetileg tíz hajóból állt, de Görögország – izraeli nyomásra – kilencnek megtiltotta a kikötők elhagyását. A Dignité állítólag nem szállított segélyt, útjának célja csupán a blokád jelképes megtörése volt.
Közben Recep Tayyip Erdogan török kormányfő tegnap közölte, hogy fel kívánja keresni a Hamász radikális iszlamista palesztin mozgalom uralta Gázai övezetet.
Kisiklott egy tehervonat a soroksári állomásnál