Az új-zélandi miniszterelnök tegnap beismerte, hogy országának titkosszolgálata vizsgálatot folytatott a februári új-zélandi földrengés egyik izraeli áldozatával, Ofer Mizrahival kapcsolatban. Felmerült ugyanis annak gyanúja, hogy a katasztrófában az izraeli hírszerzés, a Moszad ügynökei vesztették életüket. A földrengés után a 23 éves Mizrahi három életbe maradt útitársa szokatlanul gyorsan, 12 órán belül elhagyta az országot, az egyik helyi újság pedig úgy tudja, Mizrahinak öt különböző útlevele volt. A vizsgálat folyamán azonban terhelő bizonyítékokat – a férfi nevére szóló két útlevéltől, egy izraelitől és egy európaitól eltekintve – nem találtak, ezért kizárták, hogy valóban kémekről lett volna szó egyszerű turisták helyett.
Az új-zélandi titkosszolgálat egyik vezető tisztje szerint több gyanú is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a február 22-i földrengést követően izraeli ügynökök törtek be a rendőrség szerverére, értékes információkhoz jutva. John Key miniszterelnök – aki alaptalannak nevezte a kémtörténetet – többször hangsúlyozta, hogy a rendőrség szervere nem sérült, ám arra a kérdésre, hogy véleménye szerint az izraeli kormány valóban feddhetetlen-e, nem válaszolt, mondván, ezek az információk nem szolgálják a közérdeket. Key megerősítette, hogy a földrengés napján több telefonhívást kapott izraeli kollégájától, Benjamin Netanjahutól, aki az izraeli áldozatok felkutatásában kívánt segédkezni. A segítséget pedig akár törvénytelen módon is vállalta a tel-avivi kormány, ugyanis kiderült, hogy a földrengés után a lezárt zónából fegyveres csapat kísért ki egy engedély nélkül ott tartózkodó izraeli mentőcsapatot.
A christchurchi földrengésben egyébként 181-en vesztették életüket.
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön