Balázs József a vasárnap polgármesterré választott Juhász Oszkár egyik írását kifogásolta. A fideszes képviselő a nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint így fogalmazott: „Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (…) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul.”
A Jobbik és az LMP egyaránt azt követeli, hogy Balázs József mondjon le képviselői mandátumáról. A parlamenti zöldpárt emellett megemlítette, hogy a szocialista Veres János és Lamperth Mónika szavait rögzítő, hasonló tartalmú hangfelvételek nyilvánosságra kerülése után a Fidesz ugyanezt követelte. Juhász Oszkár már a felvétel bemutatása előtt beszélt arról, hogy a kormánypárti politikus a fejlesztési források megvonásával fenyegetőzött. Balázs József akkor ezt tagadta; a hanganyag nyilvánosságra kerülése óta viszont nem lehet elérni telefonon.
– A Jobbik és az általa Gyöngyöspatára vezényelt „polgárőrség” eddig csak indulatokat korbácsolt a településen, csakúgy, mint a helyi eseményeket fel- és kihasználó LMP. Úgy látszik, hogy a Jobbik és az LMP rövid időn belül immáron sokadszor talált egymásra – reagált az ügyre Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A politikus hozzátette azt is: Juhász Oszkár bizonyíthatja, hogy a Jobbik cigányozásán és zsidózásán kívül más megoldást is tud adni az általa vezetett település problémáira. A térség fideszes országgyűlési képviselője ebben feltétlen segítségére lesz – zárta tegnapi kommünikéjét Gulyás Gergely.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek