Tizenhárommillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte jogerősen a komáromi Selye János Kórházat a Győri Ítélőtábla, mert az intézményben 2003-ban egy szüléskor olyan orvosi hibát követtek el, amelynek következtében a gyermek kétéves kora előtt meghalt – tájékoztatta tegnap a távirati irodát Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője. Közölte: a szüléskor a gyermek vállát ki kellett fejteni a hüvelyből, majd az újszülöttet szívmegállás miatt újra kellett éleszteni. A gyermek az agyállomány hiánya és sorvadása miatt nem rendelkezett normális nyelési reflexekkel, és 2005-ben elhunyt.
A szóvivő elmondta, már az ügyben első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság is megállapította a kórház teljes felelősségét az ügyben. A testület szerint az alperes akkor járt volna el a legnagyobb gondossággal, ha a hüvelyi szülés helyett a császármetszést alkalmazza.
Az elsőfokú bíróság nem vagyoni kártérítésként a szülőknek hozzátartozói jogon és a gyermek jogutódjaként összesen 14 millió forint nem vagyoni, valamint 1,7 millió forint vagyoni kártérítést ítélt meg, amit kismértékben módosított az ítélőtábla.
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó