Mint ismeretes, a filmfinanszírozásért egykor felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) korábban 5,1 milliárd forintos tartozást halmozott fel, a hitelbe adott állami támogatásért 49 filmprodukciós cégnek kellett felelősséget vállalnia.
A Magyar Közlöny hétfői számában olvasható, hogy a filmes tartozások megvásárlására, a nemzeti filmipar megújítására kormányhatározat szerint mintegy hatmilliárd forintot kap az MMKA helyébe lépő Magyar Nemzeti Filmalap.
A kormány a költségvetés miniszterelnökségi fejezetéből 1,5 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el, az MMKA keretéből megmaradt 970 millió forintot, a Nemzetgazdasági Minisztérium előirányzatából további 3,5 milliárd forintot adósságrendezésre fordítanak. A filmalap várhatóan az idén három-négy játékfilmet finanszíroz, jelenleg a pályázatokat készíti elő.
A Médiatanács csütörtökön megkezdte az egyeztetést a filmszakma képviselőivel a televíziós bemutatásra készülő dokumentum-, tudományos-ismeretterjesztő, kisjáték- és rövid animációs filmek gyártására szánt állami keretösszeg pályáztatásáról – adta hírül az Országos Sajtószolgálat. A Médiatanács a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapon keresztül, pályázati rendszerben fogja finanszírozni az alkotásokat, e célra jövő évtől 700 millió forint áll majd rendelkezésre, a pályáztatás ősszel már beindulhat.
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön