Leghamarabb feltehetőleg egy hét múlva mehet haza a kórházból az a 68 éves nő, aki szombaton a fővárosban menet közben kiesett a 150-es busz ajtaján – tudta meg lapunk tegnap Székely Györgytől, a Szent János Kórház idegsebészeti osztályának vezető főorvosától. A hölgy azután szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, hogy a Gazdagréti lakótelep közelében, a XI. kerületi Péterhegyi út és Egér utca kereszteződésénél lévő kanyarban elvesztette az egyensúlyát, és nekiesett a jármű középső ajtajának. A nyomás hatására az ajtószárny görgője kicsúszott a vezető sínből, és kinyílt, az utas pedig az úttestre zuhant. A Volvo Localo típusú autóbuszt a VT-Transman Kft. – a BKV szerződéses alvállalkozója – üzemeltette – mondta Erős János, a BKV fődiszpécsere a távirati irodának. Az idős nőt a mentők fejsérüléssel szállították kórházba. Székely György szerint körülbelül három-négy napba telik, mire a szakemberek pontos képet kapnak arról, hogy hogyan javul a beteg állapota. A hölgy azonban várhatóan maradéktalanul felépül majd a sérüléseiből – tette hozzá a főorvos.
A BKV Zrt. közleménye szerint a baleset kivizsgálása folyamatban van, a közlekedési cég – a vizsgálat eredményének függvényében – megteszi a szükséges lépéseket. A közlekedési társaság hangsúlyozta, hogy a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. elvárja az alvállalkozóktól, hogy olyan járműveket adjanak forgalomba, amelyek a közlekedésbiztonsági előírásoknak maximálisan megfelelnek. Ezért indokolt esetben felelősségre vonják az érintett alvállalkozót. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a történtek miatt teljes körű vizsgálatra kérte a VT-Transmant.
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó