Ha a vízilabdán és a medencés úszáson kívül egyetlen versenyszámot kellett volna említenünk, ahol érdemi esélyt látunk a magyar sikerre, adódott a válasz: tízezer méter, Risztov Éva. Közép-európai idő szerint kedden hajnalban azonban ez a remény abban a pillanatban elillant, amint indulónkat az ecuadori bíró kizárta.
Risztov féltávnál még a 3–5. helyen haladt – ez az érem ígérete mellett azért is különösen értékes pozíció, mert az első tíz olimpiai kvótát szerzett Londonra –, amikor szabálytalankodás miatt diszkvalifikálták. A magát inkább áldozatnak, mintsem vétkesnek tartó érintett a Magyar Rádiónak nyilatkozva így elevenítette fel a történteket: „A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert. Ezzel az ítélettel egyévi munkámat tették tönkre.”
Nemhogy több ezer kilométer távolságból, de még a partról is túlzott merészség lenne megítélni, mi történt a vízben, annyit azonban feleleveníthetünk, hogy a tavalyi balatonfüredi Eb-n hetedikként záró, ezzel amúgy elégedett Risztov akkor meglepve konstatálta: olyan intenzív volt a bunyó, hogy leginkább labda nélküli vízipólóra hasonlít a sportág, és ehhez még hozzá kell szoknia. A jelek szerint sajnos egyelőre nem sikerült, legalábbis nem a bírák által elfogadható módon. Mert ha egyébként valami nem hiányzik Risztov Évából, akkor az eltökéltség és a harci szellem biztosan nem. Eme erényeket jövő héten a medencében még kamatoztathatja, szerencsére korlátok, azaz kötelek között.
Talán női pólósaink is jobban jártak volna, ha „féltávnál kizárják” őket, ugyanis 4-4-ig tartották a lépést az amerikaiakkal, igaz, két negyed elteltével már 7-4-es vesztésre álltak. Mondhatjuk, hogy az előző három vb győztese csapott össze, csakhogy míg a mi 2005-ös keretünkből ketten maradtak hírmondónak, addig a vetélytárs 2007-es alakulatából öten, a 2009-es címvédőből pedig nyolcan vettek részt a tegnapi leckéztetésben. Ott bivalyerős center és remek kinti lövők, itt kiszolgáltatott és gyengélkedő kapusok, egyre erőtlenebb és lassabb zónavédekezés – nem is csoda, hogy a második félidő 9-3-ra, az utolsó negyed 4-0-ra ment el. Magyar válogatott emberemlékezet óta nem pólózott azért a tétért, hogy tízgólos verésen belül maradjon, most a hajrában ez is megesett.
Mivel a csapatunkat 16-7-re elpáholó amerikaiak a hollandokkal 7-7-es döntetlent játszottak, szigorúan számszaki alapon nehéz elképzelni, lányaink csütörtökön miként gyűrhetnék le az olimpiai bajnokot. Pedig nem ártana, mert különben a nyolc közé jutásért az ausztrálok jönnek majd szembe, nem sokkal kisebb lendülettel, mint az „amik”.
Ami az egyebeket illeti, a műúszópárosok szabadprogramjának selejtezőjében a Czékus Eszter, Kiss Szofi kettős a 24. helyen végzett, így nem jutott be a tizenkettes döntőbe; a műugróversenyekről pedig akkor adunk részletesebb tájékoztatást, ha akad majd egy szám, amelyet nem a kínaiak nyernek. Tegnap még nem jött el ennek az ideje.
Tegnapi eredmények. Műugrás, férfi 3 m-es szinkronműugrás: 1. Csin Kaj, Lo Jü-tung (Kína) 463,98 pont; női 1 méter: 1. Si Ting-mao (Kína) 318,65 pont. Műúszás, csapat, rövid program: 1. Oroszország 98,300 pont. Nyílt vízi úszás, női 10 km: 1. Keri-Anne Payne (Nagy-Britannia) 2:01:58,1 ó.
Mai program. Hosszútávúszás: férfi 10 km (Gercsák Csaba, Kutasi Gergely) 3.00. Mű- és toronyugrás: női torony, selejtező (Kormos Villő) 4.00. Műúszás: egyéni szabadprogram, selejtező 3.00, döntő 13.00; csapatszabadprogram, selejtező 8.00. Vízilabda: férfiak, csoportmérkőzések, 2. forduló, A csoport: Magyarország–Kazahsztán 13.40.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket