Lassan már megkerülhetetlen része a magyarországi mindennapoknak a zenekar, a Most múlik pontosan-jelenség pont, hogy nem akar elmúlni sehogy sem. Akinek a jelenléte ennyire evidens, az már megengedheti magának a saját univerzumán belüli utalásokat és elhallgatásokat, a közönséggel megvan a tárgyalási alap, az életmű hiánytalan ismerete. Holnap megint tanúja lehetünk, ahogy a Quimby értelmezi saját magát. A Quimby Teátrum a legújabb attrakciójuk: kötetlen játékkal, improvizációkkal, rövid jelenetekkel, régi és új dalokkal hívnak minket sétára a saját világukban, megmutatva kicsit azt is, milyen lehet, amikor a rajongói fülektől távol folyik a műhelymunka. Nem is lesz két egyforma Quimby Teátrum, de a holnapi koncertet nem csak ezért érdemes útba ejteni: a helyszín, Tihany már önmagában is felüdülést jelent.
Nyugati fröccs. Miskolcon régi hagyomány a fröccsfesztivál, tavaly Csopak is megteremtette a nyugat-magyarországi változatot, a borhét mintájára ezúttal fröccsöket kóstolhatunk a borospavilonokban a hét végén. Természetesen koncertek is lesznek, a költői elnevezésű Fürdő utcai parkoló szolgál helyszínül Sipos F. Tamás vagy a Csemer Boglárka Jazz Quartet fellépéseihez, s ma este a Csopak Táncegyüttes műsorát is megnézhetjük, de érdekesnek ígérkezik a Ludas Matyi néptánc-vígjáték a Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes előadásában.
Zenei felzúdulás. Nagy múltú és nagy sikerű rendezvény az UtcaFesztivál Zamárdiban, Hévízen és Zalakaroson. A hét vége előttünk álló estéin zenészek töltik meg az utcákat, hogy a megszokottnál oldottabb hangulatban osszák meg velünk az éves műhelymunka termését, a népdalénekléstől a popig. Hátha éppen itt futunk össze valami olyan friss, lendületes produkcióval, amelyet a nagy fesztiválokon hiába keresnénk.
Nyolcadszor Veszprémben. A Veszprémi Ünnepi Játékok nyolcadik alkalommal jelentkezik, ezúttal VeszprémFest elnevezéssel, hogy nyilván a külföldiek is értsék, miről van szó. A nyitókoncert csütörtökön lesz, a Grammy-díjas brazil énekes, Gilberto Gil áll a magyar közönség elé. A VeszprémFest öt napja az idén is a különleges külföldi csemegék ideje lesz: a londoni Incognito és a skandináv Nils Landgren Funk Unit zenekar és a a világzene egyik legnevesebb afrikai képviselője, Youssou N’dour is tiszteletét teszi. Ha ez még nem lenne elég: párhuzamosan zajlik a Rozé, rizling és jazznapok, tegnap óta egészen a VeszprémFest végéig. Jásdi, Figula, Konyári és a környék más híres borászai Pribojszki Mátyásnak és Jamie Winchesternek adnak találkozót.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó