Leépítés a közszolgálati médiában

A közmédiában 550 munkatárs kap felmondólevelet a napokban. A létszámleépítés érinti a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Duna Televíziót és a Magyar Távirati Irodát is.

Munkatársunktól
2011. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen több mint háromezer ember dolgozik közszolgálati médiumokban, az új jogszabályokban lefektetett összevonások miatt azonban lehetőség van a létszám és a működési költségek racionalizálására is. Ez a hivatalos indoka a leépítéseknek. A dolgozók legnagyobb része fölött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyakorolja a munkáltatói jogokat. Az alap vezérigazgatója, Böröcz István közölte: július 5-től kezdve a munkahelyi vezetők – a Humánerőforrás-gazdálkodási, illetve a Jogi és Igazgatási Igazgatóság munkatársainak jelenlétében – egyenként, személyesen tájékoztatják az érintett dolgozókat arról, hogy munkájukra számítanak-e a továbbiakban. Akiknek megszűnik a munkaviszonyuk, előzetes értesítőt kapnak, az MTVA ebben ad tájékoztatás arról, hogy szerződésüket 30 nap múlva meg kívánja szüntetni. Azok az elbocsátottak, akik például egyedül nevelik gyermeküket, esetleg tartósan beteg családtagot ápolnak vagy más súlyos élethelyzet terheli őket, kérvényezhetik a menesztés felülvizsgálatát.
A médiumok vezetői azokkal a munkatársakkal is találkoznak, akikre a továbbiakban is számítanak. Ők a munkaszerződésük módosítására vonatkozó javaslatot kapnak.
Az MTVA, illetve a médiumok vezetői és az ideiglenes üzemi tanács korábban már megállapodást kötött, amely az elbocsátandók körén túl arról is rendelkezik, hogy a munkáltató hogyan nyújtson segítséget az elbocsátandóknak. Az alap létrehoz egy 25 millió forintos segélyszámlát, ennek elosztásába pedig a dolgozói képviseletet is bevonja. A vezetés azoknak a 200 ezer forint alatti keresetűeknek, akiktől közös megegyezéssel sikerül elválni, további egyhavi fizetést ad, valamint álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást nyújt.
A Magyar Rádióban felmondólevelet kapott mások mellett Udvarhelyi Szabolcs, a 16 órát szerkesztő Szente László, a Gondolat-jelből ismert Szénási Sándor, Rábai Balázs, aki a 180 percet vezette, valamint Nej György. Az MTV-ből távozik Mészáros Antónia, Winkler Nóra és Galambos Péter is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.