Tizenhárom embert, köztük egy magyar nőt vettek őrizetbe a mexikói hatóságok – közölte tegnap a Diario Oaxaca című helyi lap. A közép-amerikai ország nemzetvédelmi minisztériuma közölte: a tíz férfit és három nőt Puerto Escondidóban, egy Oaxaca állam területén lévő kikötővárosban fogták el.
A híradás szerint az előállítottak közül többen tagjai Mexikó egyik legkegyetlenebb szervezett bűnözői csoportjának, a Los Zetas kartellnek. A fegyveres erők összehangolt akciójában lefoglaltak nyolc nagy és négy kisebb kaliberű lőfegyvert, két kézigránátot, nyolcvanhat tárat, illetve 2382 darab lőszert, taktikai mellényeket s más katonai felszerelést is. A hatóságok elkoboztak továbbá két furgont – ezek és a bennük lévő portéka egyaránt lopottak voltak. Arról, hogy a magyar nő milyen szálakkal kötődik a Los Zetashoz, egyelőre nem tudni.
A Külügyminisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mexikóvárosi magyar nagykövetség konzulja minden, a konzuli védelemről szóló törvényben előírt lehetséges érdekvédő lépést megtesz, mihelyt a hatóságoktól megkapja a hivatalos értesítést vagy visszaigazolást az őrizetbe vételről, és ellenőrizte az érintett magyar állampolgárságát. A tárca közölte: a konzuli védelem kiterjed az őrizetbe vettel történő kapcsolatfelvételre, a jogi lehetőségeiről való átfogó tájékoztatására, a tanácsadásra, szükség esetén a kirendelt vagy a választott védőügyvéddel való közvetlen egyeztetésre, valamint a tolmács biztosítására is. A konzul segíthet abban is, hogy az őrizetes vagy letartóztatott hazai hozzátartozóit értesíteni tudja helyzetéről. Az ügyet egyébként a konzuli szolgálat folyamatosan, annak befejezéséig – törvényességi szempontból is – figyelemmel kíséri.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron