Tegnap a magyar–lengyel barátság napjával kezdődött Balatonlellén az első Magyar világtalálkozó, amelyen több mint háromezer magyar vett részt a Kárpát-medencéből, Nyugat-Európából és a tengerentúlról. A rendezvény fővédnöke Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt, aki méltatta a lengyel és a magyar nemzet több száz éves barátságát. Ünnepélyes keretek között felvonták a magyar és a lengyel zászlót az Európai Unió himnusza alatt, majd a kétnyelvű megnyitót és a köszöntőket követően jelképesen megtörtént a soros EU-elnökség átadása.
Kuriózum volt az ünnepi megemlékezéssel és koszorúzással egybekötött lengyel–magyar konferencia a szomszédos Balatonbogláron, az 1940-es esztendők első felében működő, egykori egyetlen lengyel nyelvű gimnázium helyszínén. A lengyel–magyar nap vendégei voltak az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselői. Több helyszínen tartottak történeti előadásokat, zenés előadóesteket, borfesztivált, népművészeti bemutatókat.
Megkezdődött a Magyarságismereti Szabadegyetem, amelyet négy napon át tartanak Balatonlellén. A világtalálkozó ma a hivatalos megnyitóval, illetve számos vízparti koncerttel folytatódik. Ma adják át A Világ Magyarságáért kitüntetéseket is.
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó