Eddig tizenegy új táncművész alkotja az új egri tánctagozatot, amelynek tagjait Blaskó Balázs igazgató és Topolánszky Tamás táncművész, tagozatvezető a napokban szerződtette. Közöttük csak magasan kvalifikált táncművészek kapnak helyet, ami szavatolja az elképzelt jövő valóra váltását – értesítette lapunkat közleményében a Gárdonyi Géza Színház. A névsor ugyan még nem teljes, de az biztos, hogy a jövő évadtól Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Kelemen Dorottya, Homolya Patrícia, Kiss Levente és az egri Tóth Karolina, valamint Pintér Ágota Lotti asszisztensként segíti a tagozat munkáját.
Topolánszky Tamás tervei szerint a tánctagozat színházi előadásokban, operettekben, musicalekben és önálló produkciókban is dolgozik. A tagozat komoly szerepet kap a Mária főhadnagy című operettben, december elején pedig önálló produkcióval, Bartók Béla A fából faragott királyfi című művével, valamint egy Liszt Ferenc Lés Préludes című szimfonikus költeményére készített egész estés táncjátékkal is bemutatkozik.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket