Elmard az idén Berlinben a 2003-ban alapított Quadriga-díj átadására. A jelöltekről döntő kuratórium meghátrált a Vlagyimir Putyin kitüntetését ért kritika miatt, és úgy határozott, lemondja a német egység napjára, október 3-ra tervezett rendezvényt. Az orosz kormányfő elleni tiltakozás nem várt méreteket öltött, többen kiléptek a kuratóriumból. A felzúdulás csúcspontjáról a volt cseh államfő, Václav Havel gondoskodott azzal, hogy visszaadja a két évvel ezelőtt átvett díjat, amennyiben Putyint kitüntetik.
Hasonló lépésre szánta el magát a természet fizikai jelenségeivel foglalkozó dán művész, Olafur Eliasson, akit tavaly ért ilyen megtiszteltetés. A politika és a sajtó irányából érkező erkölcsi tiltakozás hevessége meglepte a kuratórium történészét, Margarita Mathiopoulost, aki így érvelt: „a színtiszta demokráciákban sem mondhatja magát minden politikai tisztségviselő színtiszta demokratának”. A Putyinnal szembeni ellenállás három további személyt is érint: Szalám Fajjád palesztin miniszterelnököt, Patricia Espinosa mexikói külügyminisztert és Betül Durmaz török származású tanítónőt, akik az orosz kormányfővel együtt kapták volna meg a díjat. Német sajtóhírek szerint az ügy – Medvegyev elnök látogatásának előestéjén – diplomáciai zavart okozott, német kormánykörökben ugyanis aggódnak, hogy az incidens hatással lehet a kétoldalú kapcsolatokra.
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt