Megkezdték tegnap a képviselők a katasztrófavédelemmel kapcsolatos törvények módosításának általános vitáját. Eszerint bevezetnék a katasztrófavédelmi bírságot, egységes állami tűzoltóság jönne létre, erősítenék a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védelmet. A javaslatok között szerepel egy iparbiztonsági hatóság felállítása, és erősítenék a polgári védelmet is.
A kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítása megfogalmazza a történelmi és a nemzeti emlékhely fogalmát, ez utóbbi kategóriában külön is nevesíti a fővárosi Várnegyedet, a Kossuth Lajos teret, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Rákoskeresztúri új köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcelláját, a Hősök terét, a debreceni református Nagytemplomot és Kollégiumot, a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet, az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkot és a székesfehérvári Romkertet. A Jobbik azt javasolja, hogy a lista egészüljön ki a budapesti Corvin közzel, illetve Ágfalvával, ahol a Rongyos Gárda összecsapott a trianoni békediktátumnak érvényt szerezni akaró osztrák alakulattal. A képviselők tárgyaltak arról is, hogy anyanyelvünket hivatalossá tévő 1844-es törvény elfogadásának napja – illetve annak évfordulója –, november 13-a a magyar nyelv napja legyen.
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó