Schmitt Pál köztársasági elnök és a Zsolnay család tagjai jelenlétében tegnap délután Udvardy György pécsi megyés püspök áldotta meg Zsolnay Vilmosnak és családjának temetkezési helyét, a fél évszázados pusztulás után az Európa kulturális fővárosa programban megszépült Zsolnay-mauzóleumot.
Az egykori Zsolnay-gyár területén – szintén a programban – épülő kulturális-oktatási központ, a Zsolnay negyed mellett álló síremléket 500 millió forintból rekonstruálták. Az emlékműhöz vezető út melletti pirogránit oroszlánokat – kettő kivételével – újragyártották, az épületkerámiákat pótolták, és a kertet, a kerítést is rendbe tették.
A szenteléssel egybekötött ünnepélyes átadón Schmitt Pál köztársasági elnök úgy fogalmazott, igazi magyar világmárka a Zsolnay, s nagyon fontos, hogy Pécs a Zsolnay negyed építése mellett nem feledkezett meg a tiszteletadásról sem, hiszen közös emlékezés ez azok előtt, akik egykor hírét vitték a magyar kultúrának. Pécs első embere, Páva Zsolt kiemelte, Zsolnay Vilmos megalkuvást nem tűrve dolgozott, életpályája kerek egész. Önmagát egyszerű fazekasnak titulálta, de életműve ezt a szerény megállapítást jócskán megcáfolta, a klasszikus pécsi polgár első igazi alakja volt.
Az évtizedekig vandál pusztításnak kitett építmény egy sírkápolnából és alatta egy sírkamrából áll, amely díszes eozinszarkofágot és 32 koporsófülkét rejt. A mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos fia, Miklós emeltette apja 1900-ban bekövetkezett halála után; az építmény 1913-ban készült el. A mauzóleum mától látogatható.
A hétvégére beszakad a hőmérséklet