A szalafői emlékportán kiegészítő programként mindig is foglalkoztak a népmesékkel. Mint azt Erdélyiné Horváth Terézia, a projektgazda egyesület elnöke elmondta: sokszor érkeznek hozzájuk olyan családok, amelyek ehhez hasonló, színes kikapcsolódásra vágynak. Mielőtt belevágtak a mesepark megvalósításába, kérdőíves kutatásokat is végeztek a látogatók körében, így vált világossá, hogy van igény a hasonló programokra.
Az egyesület elnöke szerint az érdeklődés is azt mutatja, hogy a népmesei gyökerekre nem csak a gyerekek, a szülők is nyitottak. Erdélyiné Horváth Terézia szerint a gyorsan változó kulturális környezet ellenére nem tapasztalja, hogy a gyerekek elidegenedtek volna a népmesétől vagy a hagyományőrző foglalkozásoktól. – Egyrészt szeretnek természetes anyagokkal dolgozni, és örülnek, ha a parasztportán ügyködhetnek, másrészt az interaktív tevékenységek minden fajtája nagyon vonzza őket – vélekedik az elnök.
A népmesepark kialakítására a Nyugat-dunántúli operatív programon keresztül, uniós pályázati pénzből kapott lehetőséget az egyesület. A pályázatot eredetileg turisztikai fejlesztés megvalósítására írták ki, de Erdélyiné Horváth Terézia úgy gondolja: a mesepark ötlete tökéletesen összeegyeztethető a térség turisztikai céljaival, a környezet, a szalafői emlékporta pedig már korábban is adott volt. Most lehetőség nyílik felújítani a műemlék parasztházat, és további hat épület is része lesz a mesepark csaknem tízezer négyzetméternyi területének, amelyet teljesen akadálymentesen alakítanak ki, sőt látás- és hallássérült vendégek fogadására is alkalmas lesz a park.
Ami a terveket illeti: a nemrég megkezdett építkezéssel párhuzamosan zajlik a szakemberekkel való egyeztetés is, így pontos forgatókönyvekkel egyelőre nem szolgálhatnak a szervezők. Azt biztosan lehet tudni, hogy külső szakembereket is igénybe vesznek majd, például saját bábszínpadot is szeretnének, ezenkívül a mesékhez illő, azokat megjelenítő más foglalkozások is lesznek. – Nagy élmény a gyerekeknek, amikor például egy mese szereplőit, díszleteit maguk készítik el – vélekedik a Népi Mesterségek Műhelye Egyesület elnöke, aki a tervek közül elárulta: ha elkészül a park, mesetúrán is részt vehetünk Szalafőn, ahol labirintuson, akadályjátszótéren és találós kérdések útvesztőin keresztül juthatunk majd el a főépületben berendezett mesevilághoz. A szervezők már most fantázianeveket adnak az épp csak felújítás alatt álló házaknak. Jövőre már egyenesen az „egyszervolt ház”, a „bújj-bújj házikó” vagy a „mézeskalács ház” felé veheti az irányt, aki Szalafőre látogat.
Orbán Viktor: Viszlát, árvíz!