Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Mészöly Kálmán, egykori 61-szeres válogatott, világklasszis labdarúgó. Negyvenöt éve feledhetetlenül ülte meg a huszonötödiket, hiszen csapatunk 1966. július 15-én, az angliai vb liverpooli csoportmérkőzésén 3-1-re legyőzte az előző két vb-n aranyérmes Brazíliát. A harmadik gólt éppen Mészöly szerezte 11-esből; méghozzá felkötött karral, mert vállsérülése sem akadályozhatta meg abban, hogy visszatérjen a pályára. Ez már a második vb-je volt, ugyanis 1962-ben, huszonegy évesen Chilében bizalmi poszton, középhátvédként szerepelt Baróti Lajos angolverő tizenegyében. Jóval később, az 1982-es vb-n szövetségi kapitányként dirigálta azt az alakulatot, amelynek – mindmáig utolsóként – reális esélye volt arra, hogy továbbjusson a csoportkörből, ám a belgák elleni 1-1 és az ellenfél szerencsés gólja ezt meghiúsította. Még kétszer vállalta el a kapitányi megbízatást, e tisztségében is 61-szer szolgálta a nemzeti együttest. A „Szőke Szikla” később a török futballban ért el helyi értékű sikereket, miközben a magyar erre már egyre kevesebb lehetőséget kínált neki, ezért az 1990-es évtizedben Szaúd-Arábiában és Cipruson is vállalt munkát.
Legújabban, közel a hetvenhez, visszatért szeretett klubjához, a Vasashoz, amellyel négy bajnoki címet nyert, és ahol ezúttal klubtanácsadói minőségben ténykedik. Az Újpest ellen bizonyára nem lesz könynyű dolga, hisz a lilák trénere szintén Mészöly, a fia, Géza.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron