Tavaly 1,3 milliárd forintos nyereséggel zárt a magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság. A Menedzsment Fórum című honlap (www.mfor.hu) keddi írása szerint a székesfehérváriak mindezt úgy érték el, hogy a 2009-es évet még 846,3 milliós mínusszal zárták. A legnagyobb veszteséget a Ferencváros könyvelte el: 1,1 milliárdos mínusszal zárt. Pedig a klub árbevétele nőtt a 2009-es évhez képest, ám a szponzori pénzek csökkentek, ráadásul a Ferencvárosnál folyamatosan abban bíztak, hogy hamarosan megérkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól régóta várt áfa-visszatérítés. A beszámoló alapján tavaly év végén ez 447,9 milliós tételt tett ki a követelések között, az utalás másfél éve függőben van egy adóhatósági vizsgálat miatt. A 2010-es bajnok Debrecennél meglátszott, hogy a csapat a 2009-es BL-főtábla után tavaly „csak” az Európa-ligában szerepelt. A két sorozat közötti különbség pénzben kifejezve nagyjából egymilliárd forint volt: a 2009-es egyéb bevétel még 2,4 milliárd forintot tett ki, míg tavaly 1,3 milliárd szerepelt ezen a soron. Ebből 1,2 milliárdot tett ki az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) kapott támogatás.
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak