Sikeresen kérdőjelezte meg tegnap a Stohl-ügyben első fokon hozott határozat alapjául szolgáló, az autóbaleset egyik sértettjének egészségügyi állapotáról szóló igazságügyi orvos szakértői jelentés hitelét a védelem. A Pest Megyei Bíróságon zajló másodfokú eljárás első tárgyalási napján ugyanis kétségbe vonták, hogy Kaincz Pál mozgása valóban beszűkült, s ennek igazolására szakértőt is megidéztek. A vitás kérdés eldöntésére végül a bíróság igazságügyi szakértő bevonásáról határozott; a megismételt vizsgálatot a sértetten harminc napon belül kell elvégezni. A kérdés azért lényeges, mert a sértett állapota minősíti a bűncselekményt, s így kihat a büntetési tételekre is. Emiatt, valamint a közelgő ítélkezési szünetre tekintettel a tárgyalást szeptember 6-ra napolták.
A színész-műsorvezető mentségére felhozták továbbá, hogy a szerencsétlenségben maga is megsérült, s emiatt homályos tudatállapotba kerülhetett. A védelem ezzel és nem az elfogyasztott alkohollal, kábítószerrel magyarázza, hogy Stohl András miért viselkedett a sértetteket megbotránkoztató módon a 2010. május 8-i karambol után. Szintén a védelem vetíttetett le egy videofelvételt, amelyet az elsőfokú tárgyaláson rögzítettek. Stohl András ügyvédjének az volt a célja, hogy felhívja a most eljáró büntetőtanács figyelmét egy úgynevezett relatív hatályon kívül helyezési okra. Ruttner György lapunknak elmondta: amikor kiderült, hogy a baleset egyik áldozatának, Kaincz Pálnak a sérülései maradandó egészségromlását eredményezték, s az ügyész ennek alapján módosította a vádat, a terheltet nem figyelmeztették jogaira, nem magyarázták el neki, mi történt éppen. A hatályos büntetőeljárási törvény szerint ezért akár az elsőfokú eljárás megismétlése is elrendelhető lenne.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy a bűnbánatát hangsúlyozó, az elsőfokú ítélettől saját bevallása szerint megrémült, s ezért egyebek mellett drogprevenciós előadás-sorozatot indító Stohl Andrást több ismert színész is elkísérte a tárgyalásra. A többi közt Alföldi Róbert, Kern András, Bodrogi Gyula s a bíróság által rendreutasított Kulka János (a rágógumizás befejezésére szólították fel) jelent meg, ekképpen támogatva kollégájukat.
Emlékezetes, hogy a színész-műsorvezető tavaly május 8-án hajnalban részegen, kábítószer fogyasztása után terepjárójával Fót határában a megengedettnél nagyobb sebességgel áthaladt a záróvonalon, és két, szabályosan közlekedő autóval ütközött össze. Az elől haladó Citroën Berlingo hetvenhét éves sofőrje, Kaincz Pál súlyos, mellette ülő lánya pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A másik járműben ülő fiatalok közül ketten agyrázkódást kaptak. Ezek után Stohl felhívta párját, s a tanúk szerint azt mondta neki: „Drágám, te vezettél!” Később, még szintén ittasan, a helyszínre siető nő autójával elhajtott. Első fokon 2 év és 4 hónap börtönre ítélték.
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában