Dominóhatás érvényesül a hazai cégvilágban – derül ki az Opten Kft. tegnap bemutatott öszszegzéséből. Az utóbbi időszak adatai egyértelműen mutatják, hogy a 2008 végén kirobbant világválság számos honi nagyvállalatot azonnal padlóra vitt, aminek nyomán beszállítók sokasága került kilátástalan helyzetbe. A nagyokat kiszolgáló kisebb cégek többsége ugyanakkor még kitartott egy ideig – az Opten következtetései szerint hozzávetőleg mostanáig. Csorbai Hajnalka, a cég stratégiai igazgatója tegnap úgy fogalmazott: a megrendelések nélkül maradó kis- és közepes vállalkozások tömeges felszámolása az utóbbi időszakban indult el, és feltételezhető, hogy e folyamat az előttünk álló hónapokban is tart majd. Az igazgató szerint a felszámolási hullám mostani szakasza elsősorban a családi vállalkozásokat tizedelheti meg: azokat a kis cégeket, amelyek egy-egy család kizárólagos bevételi forrását adják.
Kimutatásában az Opten a legkiszolgáltatottabb ágazatokkal külön is foglalkozott. Eszerint a gépjárműiparban tavaly tetőzött a felszámolási hullám, akkor háromezernél is több efféle vállalkozás szűnt meg. Az utóbbi időszak stagnálást hozott az építőiparban: az itt működő cégek közül nagyjából 2500-at számoltak fel. Az informatikai ágazatban ugyanakkor számottevő emelkedés tapasztalható – vélhetőleg azért, mert a válság után a cégvilág a számítástechnikai fejlesztésekről mondott le elsőként.
A hazai vállalkozói szférának az sem jelenthet feltétlen menekvést, hogy a legfontosabb mutatók szerint egyre jobb helyzetbe kerül a magyar gazdaság. A növekedés ugyanis csak bizonyos időszak elteltével hozza a megrendelések érezhető növekedését, s addig a felszámolások most is rekordokat döntő mértéke tovább nőhet. Csorbai Hajnalka tudatta, hogy 2011 júniusában 2100 honi vállalkozás dobta be a törölközőt: ez az érték jóval meghaladja a korábban rögzített legmagasabb számot. Az Opten egyébként arra számít, hogy az idén összesen 19 ezer társaság felszámolását rendelhetik el. Változást legfeljebb a jövő év hozhat: a várakozások szerint a válság kitörése óta 2012 lehet az első olyan esztendő, amikor a felszámolások száma – a korábbiakhoz képest – nem emelkedik.
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó