Nem műszaki okok, hanem figyelmetlenség okozta a halálos kimenetelű hajóbalesetet tavaly a Delaware-folyón – derült ki az amerikai közlekedési hatóság (NTSB) tegnapi beszámoló ülésén. A hajózási szakemberekből álló testület azért gyűlt össze, hogy öszszefoglalja a tragédia tizenegy hónapja tartó vizsgálatának tanulságait. Ismeretes, tavaly július 7-én a Ride the Ducks (RTD) kétéltű járművén 34 utas volt, köztük egy mosonmagyaróvári középiskola korábbi és jelenlegi diákjaiból álló csoport, amikor tíz perccel a vízre szállás után a kapitány füstöt észlelt az utastérben, ezért leállította a kisméretű hajót. A kacsahajó vészjelzéseket adott le, de a folyón közeledő, 76 méteres bárkát továbbító rendezőhajó nem vette észre. A balesetben két magyar fiatal vesztette életét. Hozzátartozóik beperelték a turisztikai társaságot (RTD), a rendezőhajót működtető céget (K-Sea Transportation Partners), valamint Philadelphia önkormányzatát.
Az NTSB megerősítette, a tragédiában meghatározó szerepet játszott, hogy mind a rendezőhajó, mind pedig a kacsahajó személyzete használta útközben a telefonját annak ellenére, hogy ezt a biztonsági előírások megtiltották. A rendezőhajó első tisztje, akinek az utat kellett volna figyelnie, egy családi vészhelyzet miatt a baleset előtti két órában folyamatosan telefonált, és a laptopját is használta. Noha lett volna rá lehetősége, hogy megkérje a hajón lévő felettesét feladatainak átvállalására, nem tette meg.
Egyértelmű, hogy a kacsahajón nem volt tűz. A füst, amit kapitánya látni vélt, valójában gőz volt. Megjelenését az okozta, hogy feltehetőleg biztonsági ellenőrzés közben roszszul illesztette vissza az egyik mérnök a kacsahajó motorjának hűtősapkáját. A hajó kapitánya megfelelően járt el, amikor leállította a járművet, hibázott azonban abban, hogy későn értesítette a parti őrséget a vészhelyzetről.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó