Szeptember 30-ig pályázhatnak a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai az idén 500 millió forintos keretből megvalósuló központi munkahelymegőrző pályázatra – idézi a távirati iroda azt a tájékoztatót, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága számára készített. A májusban indult pályázatra – amelynek egyik fő célja a csoportos létszámleépítések megelőzése – a beszámoló szerint június 17-ig két támogatási igény érkezett a minisztériumhoz. Jelenleg – ezen igényekkel kapcsolatban – folyamatban van a döntések előkészítése.
A programban azok a munkaügyi központok juthatnak forráshoz, amelyek illetékességi területén az idén olyan csoportos létszámleépítést terveznek, amely az adott térség munkaerőpiacát rendkívül hátrányosan érintené, s a munkaügyi központ indokoltnak tartja az állások megóvásának támogatását. Ennek havi mértéke – munkavállalónként – a kötelező legkisebb kereset összegének maximum 135 százaléka lehet, és legfeljebb fél évre nyújtható. A kiegészítés nem haladhatja meg a támogatáshoz szükséges forrás 75 százalékát.
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter