evz.ro
Itt az ideje, hogy legalább most ne szidjuk a magyarokat, és ismerjük el, hogy jóval előbbre tartanak, mint mi, románok – írta tegnap a román napilap Marian Cozma volt román kézilabdázó meggyilkolása perében született ítélet kapcsán. Adrian Dobre újságíró szerint Románia számára sokkoló a Veszprém Megyei Bíróság ítélete, hiszen Romániában a végtelenségig szoktak húzódni a perek, miközben a magyar igazságszolgáltatás két és fél év után ítéletet hirdetett egy bonyolult ügyben.
AFP
Dicséretben részesítette a magyar EU-elnökség egyik prioritásának számító Duna-stratégiát a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet, mondván, a 100 milliárd eurós projekt révén a Duna-térség modern, virágzó, zöld társadalommá válhat, amelynek részei együtt fejlődnek, és megvédik természeti adottságaikat ahelyett, hogy lerombolnák.
PolskieRadio.pl
A lengyel borok nem vizsgáztak jól, ezért magyar borokat fognak felszolgálni a júliusban kezdődő lengyel EU-elnökség rendezvényein – adta hírül a lengyel rádió. Arra a kérdésre, hogy léteznek-e jó lengyel borok, amelyeket népszerűsíteni lehetne az elnökség idején, Radoslaw Sikorski külügyminiszter azt válaszolta: „A legjobb lengyel borszakértőkkel tanácskoztam, még borkóstolót is tartottunk a külügyminisztériumban. A kóstoló nem végződött sikeresen.”
TheEpochTimes
Kína az Egyesült Államoktól beszerzett haditechnikai szemetet is felhasznált arra, hogy kifejlessze azokat a ballisztikus rakétákat, amelyek az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóit távol tarthatják Ázsiától – olvasható a Kínára fókuszáló nemzetközi lapban, amely Richard Fischer katonai szakértőre hivatkozva azt állítja, hogy az 1987-es amerikai– szovjet rakétacsökkentési egyezmény nyomán kivont Pershing II-es rakéták technológiája kerülhetett ily módon Ázsiába. A kínai ügynökök állítólag másfél évtizeden keresztül vásároltak ilyen anyagokat Amerikából.
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában