SME.sk
Várható, hogy a magyar európai uniós elnökség befejezése után jelentősen megerősödik Magyarország bírálata – véli a szlovák liberális lap. „Orbánék kedvenc állítása, miszerint csak Szlovákiával rosszak a kapcsolataik, kezdi érvényét veszteni” – olvasható a kommentárban. Peter Morvay, a szerző megemlíti azt a bírálatot, amelyet Borut Pahor szlovén kormányfő fogalmazott meg az Orbán-kormány címére. Orbánék ezt azzal utasították vissza, hogy az európai baloldal újabb kísérletéről van szó a magyar kormány lejáratására. „Rövidesen meglátjuk, kinek van igaza, a magyar elnökségből már csak egy hét van hátra” – jegyzi meg a lap. Morvay rámutat: megromlott a viszony Budapest és Bukarest között is, mégpedig Románia tervezett új adminisztratív felosztása kapcsán. Szerinte Magyarország és szomszédainak kapcsolatai kezdenek visszatéri a normális mederbe, de Budapest folyamatosan öngólokat lő, mint most, a velencei bizottság magyar alkotmánnyal kapcsolatos állásfoglalásának elutasításakor.
novinite.com
A bolgár parlament elfogadta tegnap azt a törvényt, amelynek alapján azoknak az embereknek, akik a kommunista rezsim idején a titkosszolgálatnak dolgoztak, megtiltják, hogy nagykövetek legyenek – közli a bolgár hírportál. „Az elmúlt 20 évben a bolgár nagykövetek 40 százaléka teljes vagy részidőben az állambiztonság vagy a néphadsereg hírszerzésének alkalmazottja volt. Nem lehetünk Kelet-Közép-Európában az egyetlen nép, amely nem oldotta meg azt a kérdést, hogyan szüntetheti meg ezeket a kapcsolatokat” – mondta Nikolaj Mladenov bolgár külügyminiszter.
DER SPIEGEL
A baloldali hírmagazin arról tudósít, hogy Silvana Koch-Mehrin német liberális európai parlamenti képviselő az Európai Parlament kutatási bizottságának teljes jogú tagja lesz. A döntés számos képviselőt meglepett, hiszen a heidelbergi egyetem néhány nappal korábban visszavonta Koch-Mehrin doktori címét, mivel a liberális politikus doktorijának jelentős részét plagizálta.
Magyar Péter nagyot bukott az árvízi hisztériájával