Nem változik sem a gáz, sem pedig az áram ára a lakossági felhasználók körében mától sem – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Tegnapig a kapcsoltan, vagyis hőt és áramot vegyesen termelő erőművek az előállított villamos energiáért a piaci árnál magasabb árat kaptak. Ez a rendszer azonban a mai nappal megszűnik. Mivel így az egyetemes szolgáltatókra kevesebb teher hárul, a villanyért fizetendő tarifa csökkenthető lenne. Csakhogy ezzel párhuzamosan ma megjelenik egy kilowattóránként 1,2 forintos tétel a számlákban, ami a kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díj nevet viseli, s amely forrásul szolgál majd ezután a távhőszolgáltatás támogatásához. A két ellentétes irányú hatás pedig a tárca szerint kiegyenlíti egymást.
A gáz esetében kiestek az egyetemes szolgáltatásból a távhőtermelők, a végfelhasználói árban pedig ezentúl nem lesz benne az importkorrekciós tényező. A lakossági fogyasztók számára viszont nem változik a fűtőanyag ára. A közlemény egyben rámutat: amíg ősszel a fejlesztési miniszter meg nem alkotja első rendeletét a hatósági ár mértékéről, addig a távhő díja a 2011. március 31-i szinten marad.
Összeütközött két kamion, lezárták az M43-as autópályát