Negyvennégy gyermek és fiatal felnőtt került kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két táborából a szerdai roszszullétek miatt – mondta tegnap Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese. Közlése szerint szerda éjszaka és tegnap reggel is vittek még hányásos és hasmenéses tünetekkel gyermeket kórházba. Bujdosó László hozzátette: az ajkai, a székesfehérvári, tapolcai és a veszprémi kórházakban kezelt betegek állapota egyre jobb, már többen hazamehettek.
Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a tömeges rosszulléteket a két gyermektáborában. Paller Judit országos tiszti főorvos tegnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: egyelőre azt sem tudják, hogy vírus vagy baktérium okozta-e a megbetegedéseket. Szavai szerint nem tipikus tünetekről van szó. A vezető tünet a hányás, csak néhány betegnél fordult elő hasmenés, és a láz sem annyira jellemző. A calicifertőzésre eddig megvizsgált összes minta gyorstesztjének eredménye negatív lett. A tiszti főorvos kiemelte: eddig annyi biztos, hogy a két táborban történt nagyszámú megbetegedés forrása a közös konyha. Itt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) munkatársai végzik a vizsgálatokat. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a táborok területén az ivóvizet ellenőrzi, továbbá felhívja a gyermekek figyelmét a higiénés szabályok fokozott betartására – tette hozzá Paller Judit.
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza