Nagyjából a 2009 második felében tapasztalt szinten állnak a jelenlegi lakásárak – derül ki az FHB lakásárindexének idei első negyedévre vonatkozó adataiból. A bank elemzése szerint 2011 első három hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva átlagosan csupán 1,6 százalékos volt az árcsökkenés, ami reálértéken 5,6 százalékos mérséklődést jelent. A kutatás megállapítja azt is, hogy a hazai gazdaság jövedelemtermelő képességének növekedése – számos más országgal ellentétben – egyelőre nem járt a lakásárak emelkedésével. Ennek oka főként a gyengélkedő belső keresletben, a bajba került adósok miatt kialakult bizonytalanságban keresendő. Mindebből az is következik, hogy a lakáspiaci forgalom továbbra is kirívóan alacsony, az új lakások piacán pedig folytatódott a korábban előre jelzett csökkenés. A használt lakások piacán már más a helyzet, ott az érdeklődés némileg növekedett, ám a tényleges adásvételek száma továbbra sem változik. Az FHB Index adatai szerint egyébként tavaly a 2009-es évhez képest átlagosan 5,1 százalékkal csökkentek a lakásárak, ami reálértékben 8,8 százalékos csökkenést jelent.
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán