Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Lászlót, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgató-helyettesét, lakásán a nyomozók házkutatást is tartottak – hangzott el tegnap a MR1-Kossuth rádió Krónika című hírműsorában.
A hírműsor információi szerint Molnár Lászlót egy 2008 februárjában kötött, 40 milliós tanácsadói szerződés miatt hallgatták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói. A munkával megbízott cégnek a paksi atomerőmű bővítési lehetőségeiről kellett volna egy tanulmányt készítenie 30 millió forint egyösszegű, plusz napi 200 ezer forintos díjazás ellenében. A rendőrök szerint az elkészült tanulmány korábbi dokumentumok összeollózásával készült. A megbízási szerződést Molnár László írta alá, és ő igazolta a teljesítést is.
Az MVM annyit közölt, a „2010 augusztusában hivatalba lépett új vezetése minden körülmények között tiszteletben tartja a hatályos törvényi előírásokat és rendelkezéseket, a korábbi büntető feljelentésekkel, nyomozásokkal kapcsolatban mindenben együttműködik a hatóságokkal”.
A 40 milliós megbízási szerződés mellett a rendőrség a Magyar Villamos Művek tíz másik, 2006 és 2008 közötti befektetését, illetve ügyletét is vizsgálja. A Nemzeti Nyomozó Iroda a Krónikának megerősítette, hogy az ügynek már van gyanúsítottja, aki szabadlábon védekezik. Az NNI közölte azt is, hogy az ügyben további gyanúsítások várhatók. A volt vezérigazgató-helyettes szintén szabadlábon védekezik.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket