Az eljárás az eddigi információk szerint összefügg azzal a büntetőüggyel, amelyben a nyomozó hatóság a múlt héten kedden kémkedéssel gyanúsította meg Galambos Lajost, Laborc hivatali elődjét. A nyugalmazott tábornokkal kapcsolatban úgy tudjuk, a gyanúsításban szereplő bűncselekményt orosz kapcsolatain keresztül valósíthatta meg.
Szilvásy György meggyanúsítását egyébként maga Gyurcsány Ferenc erősítette meg, amikor blogbejegyzésében az ügyről értekezett. Lapinformációk szerint az egykori titkosszolgálati vezetőket az ügyészség a Mol-részvénypakett orosz kézre juttatása miatt gyanúsíthatta meg, de megjelentek olyan felvetések is, amelyek szerint az eljárás az Egymásért-ügyben elítélt Földesi-Szabó László, valamint egykori üzlettársa, a Bécs mellett két héttel ezelőtt letartóztatott Jakubinyi Róbert vallomásaival van összefüggésben.
Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a botrány kirobbanása után hat nappal, vasárnap jelentette be, hogy ma délelőttre összehívta a testület rendkívüli ülését. A politikus jelezte, a zárt ülésre várja Pintér Sándor belügyminisztert, Bolcsik Zoltánt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját, Kovács Árpád katonai főügyészt és az eljárásban részt vevő ügyészeket.
Részletek a 3. oldalon

Elárvult kiskutyákat mentett a hős rendőr