Parancs Kadhafiék elfogására

Munkatársunktól
2011. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberiesség elleni bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, amely elé az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalta az ügyet. Ugyancsak elfogatóparancsot adtak ki Szaif nevű fia és a líbiai titkosszolgálat vezetője, Abdullah asz-Szenuszi ellen. A bíróság szerint február második felében, az észak-afrikai országban megindult rendszerellenes tiltakozások első 12 napjában az utasításaik nyomán a rendfenntartó erők több száz civilt öltek, illetve sebesítettek meg és vetettek börtönbe.
Luis Moreno-Ocampo főügyész májusban indítványozta elfogatóparancs kibocsátását azzal, hogy „ez az egyedüli módja annak, hogy megvédelmezzük a líbiai civileket”. Az ügyészség szerint mihamarabb kézre kell keríteni a vádlottakat.
Hágában állomásozó diplomaták ugyanakkor azt mondták, az elfogatóparancs kiadása megnehezítheti a tárgyalásos megoldást Líbiában. A bírósági döntés ugyanis azt jelenti, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó alapokmány részes államai – 116 ország – amint lehetőségük nyílik rá, kötelesek elfogni a 69 éves líbiai vezetőt és két társát.
Vasárnap volt száz napja, hogy kezdetét vette a nyugati katonai intervenció a Kadhafi-rezsim ellen. Líbia vezetője azóta többször is kijelentette, kitart szülőhazájában, utolsó csepp véréig harcolni fog.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.