Reklámkampányt indított tegnap az Európai Bizottság annak érdekében, hogy helyreállítsa a tavasz végi németországi hasmenéses járvány miatt az európai uniós zöldségek és gyümölcsök egy részében megrendült vásárlói bizalmat, és bátorítsa az embereket ezeknek a termékeknek a fogyasztására – adta hírül a távirati iroda. Brüsszeli közleményében a bizottság azzal indokolta a televíziós és sajtókampány szükségességét, hogy a gazdák az utóbbi hetekben kénytelenek voltak teljesen egészséges és biztonságos zöldségeket megsemmisíteni, mert nem tudták eladni őket, és erre a helyzetre csak az lehet a megoldás, ha a fogyasztók újra napi étrendjükre veszik a zöldségeket és gyümölcsöket.
Emlékezetes, a növényi csírákban talált kólibaktérium következtében május elején kitört hasmenéses járvány a hivatalos mérleg szerint 51 halálos áldozatot követelt Németországban. Először a spanyol uborka, majd több más zöldség is gyanúba keveredett, alaptalanul. A Robert Koch járványügyi intézet összesen 3602 fertőzéses megbetegedést regisztrált. Közülük 838-at tett ki azoknak a száma, akik a legsúlyosabb tünetekkel, a súlyos vérszegénységgel és veseelégtelenséggel járó, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával küzdöttek.
Közben Lengyelország is felújíthatja az Oroszországba irányuló zöldségexportot a mai naptól – jelentette be Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos tegnap Moszkvában. A távirati iroda beszámolója szerint Onyiscsenko azt mondta, az EU bürokratikus aktatologatása miatt Lengyelország e téren egy egész hetet vesztett. Az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet (Roszpotrebnadzor) május 30-án tiltotta meg a burgonya kivételével az európai zöldségek importját Németországból és Spanyolországból a hasmenéses járvány miatt, és egyben elrendelte az ilyenek kivonását a forgalomból, majd június 2-án kiterjesztette a tilalmat az EU minden tagállamára. A június 10-én tartott Oroszország–EU-csúcs egyik fő témája ez volt, és a felek abban maradtak, hogy az Európai Unió minden egyes szállítmányt – közösen kidolgozandó – biztonsági okmányokkal lát el. Azóta a szükséges adatok és iratok benyújtását követően Moszkva június 28-án Hollandiának és Belgiumnak, július 1-jén Spanyolországnak és Dániának engedélyezte az export felújítását.
Június 6-án Onyiscsenko bejelentette, hogy miután benyújtották a szükséges dokumentumokat, újabb nyolc európai országnak engedélyezik az Oroszországba irányuló zöldségexport felújítását, köztük említve Magyarországot is, de az engedélyezés időpontját nem jelölte meg, és hangsúlyozta, hogy a különleges biztonsági intézkedések egyelőre érvényben maradnak.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket