Lezajlott a társadalmi egyeztetés és elkészült a „magyar termék” rendelet tervezete – közölte megkeresésünkre a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája. Tájékoztatásuk szerint ezt a közösségi jogszabályoknak való megfeleltetés érdekében kötelezően el kell küldeniük az uniónak. Ez az úgynevezett notifikációs eljárás hat hónapot vesz igénybe. Jelenleg a tárca jogi főosztálya az ezen eljáráshoz szükséges indoklásokat és kiegészítéseket készíti elő. A jogszabálytervezet három megkülönböztetést tartalmaz: magyar, hazai és hazai feldolgozású termék. A tárca részletesebb tájékoztatást csak az eljárás lezárása után kíván adni.
Információink szerint a hazai piacvédelmet elősegíteni hivatott jogszabály szerint a magyar elnevezés önkéntes használatának engedélyezéséhez akkor járulnak hozzá, ha a feldolgozatlan növényi és állati termékek esetében a csomagolás is itthon történik. Feldolgozott termékeknél pedig csak a különböző adalékanyagok vagy fűszerek származhatnak külföldről. Hazai termék és ehhez hasonló elnevezéseket akkor lehet használni, ha az élelmiszer legalább ötven százalékban itthoni alapanyagból készült. A hazai feldolgozású termék elnevezést pedig azoknál az importösszetevőket tartalmazó élelmiszereknél használhatják, amelyeknél minden feldolgozási fázis itthon megy végbe. Az átlagosnál jobb minőségre utaló megjelöléseket is szabályozza majd a termékrendelet, s kitér a „különleges”, a „prémium”, a „kiváló” és az „extra” jelzők feltüntetésének feltételeire is. Szabályozza továbbá, hogy milyen esetekben lehet használni a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeit vagy az azokra utaló grafikai megjelenítést a csomagoláson.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tavaly kezdte meg a magyar termék rendeletének előkészítését. A magyar termék és a magyar élelmiszer fogalmát, illetve a hazai származási helyre utaló jelölések használatát szabályozó rendelet megalkotása azért rendkívül időszerű, mert a fogyasztók egyre tudatosabban keresik a honi élelmiszereket. Ráadásul az utóbbi időben egyre több élelmiszeren tüntették fel félrevezetően a magyar eredetet. A vidékfejlesztési tárca ezért a lakosság valós tájékoztatása érdekében olyan önkéntes jelölési gyakorlatot kíván bevezetni, amellyel a hazai termékek pontosabban azonosíthatók és egyszerűbben felismerhetők.
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese