Értékelés. A polgárok véleményét kérték munkájukról a somogyi rendőrök, akik teljesítményét tizenkilenc kérdésre válaszolva lehetett értékelni az elmúlt másfél hónapban. A hangsúlyozottan nem reprezentatív felmérés alapján a lakossági megelégedettség 50-60 százalék közötti, azaz inkább kedvező a rendőrök megítélése – összegezte a kérdéssorra 1380 válaszadótól kapott értékelés eredményét Mergancz Sándor főkapitány. A felderítésben és a megelőzésben a válaszadók egyharmada jobb eredményt várna, a rendőrök felkészültségével és rugalmasságával kapcsolatban pedig a válaszadók egynegyede talált kifogásolnivalót.
Megállapodott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a megyében működő négy történelmi egyház képviselőivel az egyházi tisztségviselők sérelmére elkövetett, illetve az egyházak tulajdona elleni bűncselekmények visszaszorítására. A megállapodást kedden Kaposváron, a főkapitányságon írták alá – jelentette a távirati iroda.
Ferincz József bűnügyi igazgató az együttműködésről szólva elmondta: az egyházi személyek és az egyházak ingatlanjainak, értékeinek a védelmét szeretnék erősíteni. Az egyházközségek vezetői pedig sokat segíthetnek azzal, hogy a rendőrségtől kapott tájékoztatás alapján tanácsokat adnak a híveknek – köztük a leginkább veszélyeztetett idősebbeknek –, miként kerülhetik el, hogy áldozattá váljanak.
Smidéliusz Zoltán evangélikus esperes kiemelte a hívek felvilágosításának fontosságát, e mellett – mint mondta – ugyanilyen fontos, hogy az egyház által közvetített értékekkel a társadalom úgy épüljön, hogy minél kevesebb dolguk legyen a rendőröknek.
Varga László plébános, a Kaposvári Egyházmegye püspöki irodájának igazgatója kiemelte, reményei szerint ezzel az együttműködéssel híveknek, papoknak, lelkészeknek egyaránt tudnak segíteni. Felidézte a mesztegnyői plébános esetét, akit a közelmúltban kiraboltak és bántalmaztak. Mint mondta: bízik abban, meg tudják előzni, hogy ilyen eset megismétlődjön.
Nagy Csaba református esperes rámutatott, már megtapasztalta a rendőrök segítőkészségét: amikor két évvel ezelőtt a tengődi parókiáról elloptak egy nagyon értékes kelyhet, hosszas nyomozás után sikerült azt visszaszerezni.
Róna László, a kaposvári zsidó egyházközség elnöke a marcali zsidó temetőben ledöntött sírokat említve azt mondta, főként az intézmények védelméhez kérnék a rendőrök segítségét.