Senkit nem fogunk erőszakkal közmunkára kényszeríteni; a közfoglalkoztatásban nemcsak volt rendőröket és más hivatásosokat alkalmazunk szervezőként, hanem civil köztisztviselőket is – mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter a Népszabadságnak adott interjújában beszélt a megújuló közfoglalkoztatási rendszerről. Mint a jelenleg szolgálati nyugdíjukat élvező egykori rendőrök reaktivitását illetően hangsúlyozta, akiknek a tudása már megkopott, vagy az egészsége nem elég jó a rendőri szolgálathoz, a közfoglalkoztatási program logisztikai szervezésében és irányításában alkalmazza az állam. Ők nem munkafelügyelők, hanem egyfajta művezetők lesznek, akik felügyelik a munkavégzést, de ennél fontosabb feladatuk annak szervezése, irányítása. A miniszter szerint szó sincs arról, hogy bádogvárosokban szállásolnák el a közmunkásokat, könnyűszerkezetes megoldással kulturált, ideiglenes szállókat építenek. – Annak semmi értelme, hogy valaki nyolc óra mellett ugyanennyit utazással töltsön – mondta Pintér, aki szerint az idő szűkössége miatt a program indulásakor nagyobb arányban vonnak be a munkába „katonás rendhez szokott” rendőröket.
Az interjúban nem esett szó a heteken belül kísérleti jelleggel startoló első BM-közmunkaprogramról, aminek helyszíne a szociális gondokkal mélyen sújtott Gyöngyöspata lesz. Ezzel kapcsolatban a BM sajtóosztálya lapunk érdeklődésére közölte: miniszteri rendelet szól a júliusi indulásról, amit tartanak is, további részleteket azonban nem tudtunk meg.
A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, napi aktualitású hír, hogy közmunkások takarítják és végzik a karbantartási feladatokat a Balaton környéki vasútállomásokon. A MÁV Zrt. által bonyolított mintaprojekt – mint arról a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára balatonföldvári tájékoztatóján beszámolt – az állami közmunkaprogram része. Czomba Sándor közlése szerint várhatóan sikerül meghaladni az idei évre tervezett 200-220 ezer fős létszámot, hiszen már eddig is 170 ezren vettek részt közmunkaprogramokban. A mintaprojekt a BM közfoglalkoztatási rendszerében folytatódik.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket