Csaknem ötvenezer háztartás fogyasztásának megfelelő földgázt lopnak el évente a Tigáztól – közölte Kállai László, a gázszolgáltató ellenőrzési vezetője tegnap debreceni sajtótájékoztatóján. A távirati iroda beszámolója szerint ez egy év alatt körülbelül kilencmilliárd forint veszteséget jelent a Tigáznak. A szabálytalanul vételezett évi mintegy hetvenmillió köbméternyi fűtőanyag a cég által forgalmazott mennyiség 1,5 százalékát teszi ki.
Kállai László elmondta, 2010-ben több mint négyezer gázlopást derítettek fel, az idén viszont már az első fél évben csaknem ötezerszer találtak szabálytalanságot és év végére mintegy tízezer esettel számolnak. – A célzott felderítések mintegy 10-12 százalékában találkozunk szabálytalan vételezéssel. Területi eloszlásban a legtöbb lopás Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest megyében történik – fűzte hozzá a szakértő. Az egyszerű, házilagos módszerek helyett ma már szervezetten egész vállalkozások foglalkoznak a gázlopási technikák beszerelésével. A lopások döntően a kisfogyasztók körében elterjedtek.
Az ellenőrzési vezető kitért arra is: évente több tíz millió, de akár százmillió forintot is költöttek eszközbeszerzésre, amivel a szabálytalanságok felderíthetők. Ezek közt volt mérőkorszerűsítés, ipari endoszkópok, mikroszkópok, mágneses ellenőrző berendezés és hőkamera megvásárlása is.
Kisiklott egy tehervonat a soroksári állomásnál