Egyeztetéseket kezdett a rezidensek jövőjéről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, aki szerint az orvosképzés sikerágazatnak számít Magyarországon. Jelenleg az összes orvosi egyetemen többségben vannak a külföldi hallgatók, hiszen az itt végzők külföldön is piacképesek – jelentette ki. Az államtitkár, valamint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter tegnap fogadta a szakma képviselőit, hogy a képzésben szükséges változtatásokról tárgyaljanak. Szócska hangsúlyozta: a képzési rendszer átalakításának szakmai és pénzügyi tétje is van. Remélik, a harmadik negyedévben megjelenhetnek a képzésben részt vevőket ösztönző EU-s pályázatok is. Az egyeztetéseket háromfordulósra tervezik. Tegnap a képzés tartalmi elemeiről, a következő találkozón pedig a szakmai lehetőségekről konzultálnak. A harmadik egyeztetés témája lesz a jövedelem kérdése. Így továbbra sem tudni: a kormány kíván-e forrást biztosítani az orvosbérek emelésére, s ha igen, mennyit és miből. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint a képzésről folytatott egyeztetéseknek addig nem lesz eredményük, amíg az oktatók és a rezidensek is megélhetési küzdelemben állnak. Mint mondta, a képzés színvonala is azért romlott, mert már a tapasztalt kollégák is elhagyják az országot. Kiemelte: az államvizsgázók szerint sem megfelelő az egyetemek gyakorlati képzése, sokan nem is találkoznak oktatójukkal.
Összeütközött két kamion, lezárták az M43-as autópályát