Gyanúsított egy volt NNI-s vezető
Tizenötrendbeli hivatali visszaélés, egyrendbeli folytatólagosan elkövetett, jogosulatlan titkos információgyűjtés, valamint köztörvényes és katonai bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) dél-dunántúli regionális osztályvezetőjét – közölte Bögöly Gyula, a Kaposvári Katonai Ügyészség szóvivője. Hozzátette: várhatóan októberben zárják le a nyomozást, részleteket azonban arra hivatkozva nem közölt, hogy az ügyet negyven évre titkosították. Váradi Csaba osztályvezető szolgálati viszonyát januárban függesztették fel, s ekkor tettek ellene büntetőfeljelentést, a gyanúsított szabadlábon védekezik. (B. M. C.)
Új rendészeti főigazgató az ORFK-n
Pintér Sándor belügyminiszter Halmosi Zsoltot nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatójának. A szakember az új megbízatást megelőzően Vas megyei rendőrfőkapitányként dolgozott. Helyét Tánczi Tibor veszi át. (MN)
Népszavazás dönt az iskolaépületről
Bonyhád jegyzője hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amelylyel a Völgységi Szülői Egyesület a Gyermekekért nevű szervezet megakadályozná, hogy az önkormányzat eladja a bezárt Arany János Egységes Iskola épületét. Potápi Árpád (Fidesz) polgármester elmondta: egyébként sem adják el az épületet. (MTI)
A Jobbik feljelent
Hegedűs Lórántné, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint legalább öt bűncselekmény valósult meg a dunaújvárosi fűtőerőmű egy részének önkormányzati tulajdonba kerülésekor és azt követően. A város 2009-ben 3,4 milliárd forintért vette meg a kisebbségi tulajdonrészt az Energott Kft.-től. Hegedűsné szerint ennyiből egy új fűtőművet is fel lehetett volna építeni. Hozzátette: az önkormányzatnak eddig 300 millió forintnyi osztalék járt volna, a vállalat azonban ezt nem fizette ki. (MN)
Gyorsabb költözés
Egy héttel hamarabb befejeződik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak felépített házak átadása, így július végére mindenki beköltözhet új otthonába – közölte az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs parancsnoka, Benkovics Zoltán a távirati irodával. A családok a Magyar Bútor és Faipari Szövetségtől a házak birtokbavételének másnapján megkapják a berendezési tárgyakat is. (MTI)
Csökkenő érdeklődés
Csaknem kétszáz külföldi hallgató részvételével tegnap megkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem. A négy hétig tartó kurzuson elsősorban magyarul tanulnak a diákok, de látogathatnak magyar történelmi, illetve kulturális kurzusokat is. A diákok jelentős számban évről évre visszajárnak, hogy tovább csiszolják a nyelvtudásukat, ám idén néhány tucattal kevesebben iratkoztak be, mint tavaly. A legfiatalabb
diák 10, a legidősebb 71 éves – közölte Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója. (D. M.)
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket