Negatív csúcson az építőipar
Több mint 1100 építőipari céggel szemben indult a második negyedévben felszámolási eljárás, ami kétszerese a 2006-os utolsó „békeév” hasonló adatának – áll az Opten legfrissebb elemzésében. Hazai beruházások híján ugyanis az építőipar nem érzékeli az exportvezérelt gazdaság húzó hatását. (H. P.)
Távközlési eljárás
Az uniós távközlési szabályok megsértésének gyanújával eljárást indított húsz tagállam – köztük hazánk – ellen az Európai Bizottság, mert nem alkalmazták nemzeti jogukban az ágazatra vonatkozó új szabályokat. A fogyasztók és cégek jogait a telefon- és mobil- szolgáltatásokban, s az internetezésben bővítő új szabályokat május 25-ig kellett volna alkalmazni. (MTI)
Napelemgyár épül Csornán
Ötvenmillió eurós beruházással napelemgyár épül Csornán, amely közvetlenül 160 embernek ad munkát. A beruházó svájci EcoSolifer AG számításai szerint a beszállítókon keresztül két-háromszor ennyi állást hoznak létre. (MTI)
IMF a válságról
Az euróövezeti adósságválság megoldásához egyetértésen alapuló program szükséges, amely a reformokhoz kötött pénzügyi segélyen és a bankrendszer privát szféra általi támogatásán alapul – írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az euróövezeti gazdaságpolitikáról készült jelentésében. (MTI)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek