Kínai kivégzések
Peking. Kivégezték tegnap reggel Kínában két kelet-kínai város volt polgármester-helyettesét, mert kenőpénzeket fogadtak el – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Egyikük Hszü Maj-jung (Xu Maiyong), a Csöcsiang (Zhejiang) tartománybeli Hangcsou (Hangzhou) város elöljárója volt, akit vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítéltek halálra májusban. A másikat, Csiang Zsen-csiét (Jiang Renjie), a Csiangszu (Jiangsu) tartománybeli Szucsou (Suzhou) város második emberét még 2008-ban ítélték halálra vesztegetés miatt. (MTI)
Harcok Guineában
Conakry. Heves tűzharc tört ki a tegnapra virradó éjjel Alpha Condé guineai elnök Conakryban lévő palotájánál, s az épületet eltalálta egy rakéta – közölték kedden hivatalos források és szemtanúk. Condé pár órával a támadás után nyugalomra és éberségre szólította fel a lakosságot az állami rádióban közvetített üzenetében. Az elnök hangsúlyozta, hogy változást ígért a nyugat-afrikai országnak. Francois Fall, az elnöki hivatal főtitkára nem sokkal a rádióüzenet előtt erősítette meg, hogy az államfő „ép és egészséges”. (MTI)
Irán folytatja
Teherán. Irán újabb, gyorsabb urándúsító centrifugák telepítését kezdte meg – jelentette be tegnap a teheráni külügyminisztérium. „Újabb, gyorsabb és hatékonyabb centrifugák telepítésével folytatódik
a békés célú nukleáris tevékenységünk. Ezt bejelentettük a tevékenységet felügyelő ügynökségnek” – jelentette ki heti sajtótájékoztatóján Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő. (MTI)
Török bojkott
Isztambul. A török kormány arra készül, hogy a ciprusi EU-elnökség ideje alatt befagyasztja kapcsolatait az integrációs szervezettel – derül ki a török kormányfő tegnapi nyilatkozatából. A Milliyet című újságnak adott interjúban Recep Tayyip Erdogan leszögezte: hazája semmilyen módon nem fog tárgyalni az Európai Unióval, amíg annak soros elnökségét Ciprus tölti be 2012 második fél évében. „Nem tárgyalunk egy olyan állam képviselőivel, amelyet nem ismerünk el” – tette hozzá. (MTI)
Nazarbajev beteg
Berlin. Egy hamburgi kórházban kezelik Nurszultán Nazarbajev kazah államfőt – jelentette tegnapi kiadásában a Bild című német bulvárlap. A 71 éves politikust, aki Kazahsztán függetlenné válása óta áll a közép-ázsiai ország élén, a Hanza-város egyetemi klinikájára vették fel. Kíséretében vannak testőrei is – írta a Bild. (MTI)
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket