Elnézést kért a volt ügynök
Nyilatkozatban kért elnézést Simon Károly, Balatonfüred 1990 és 1994 közötti MDF-es polgármestere, a város díszpolgára a közelmúltban nyilvánosságra került állambiztonsági ügynöki múltjáért. Elismerte, a napvilágot látott dokumentumok valósak, hibásan döntött, amikor közéleti szerepet vállalt. Közölte: a történteket megbánta. (MTI)
Újabb bírság a Való világ miatt
Újabb, 60 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa az RTL Klubot a Való világ 4. szériájának februári, márciusi és áprilisi adásainak jogsértései miatt. A tanács 50 millió forintot a műsorok jogsértéseiért, 10 milliót a műsor beharangozóinak a kiskorúak védelmére vonatkozó előírásokat sértő tartalma miatt állapított meg a csatornával szemben. (MTI)
Előretolt helyőrség
Szabó Máté szerint az ombudsmani hivatal a jövő évtől az Alkotmánybíróság (AB) egyfajta előretolt helyőrsége, ügyfélszolgálata lesz, mivel az alkotmányjogi panasz általános lehetősége megszűnik, az állampolgárok és a civil szervezetek pedig részben a hivatalon keresztül fordulhatnak majd az AB-hoz. Erről is nyilatkozott a Közszolgálat című lapnak Szabó, aki szerint akár több ezerrel is nőhet a panaszok évi nyolcezres száma. (MTI)
Kisiklott egy tehervonat a soroksári állomásnál