Ösztöndíjprogram rezidenseknek
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága tegnap meghirdette a szakorvos- és szakgyógyszerészjelölteknek kiírt ösztöndíjpályázatát. Azok a képzésüket kezdő fiatalok, akik vállalják, hogy tíz évig az állami egészségügyben fognak dolgozni, és nem fogadnak el hálapénzt, öt évig nettó havi százezer forintos támogatást kaphatnak. A pályázat – amelyre augusztus 15-ig lehet jelentkezni – a kormány, valamint az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján már elérhető. (MN)
Orbán visszatért szabadságáról
Hétfőre és keddre szabadságot vett ki Orbán Viktor miniszterelnök, így a hétvégével együtt összesen négy napot töltött Horvátországban a családjával – közölte Szijjártó Péter. A kormányfő szóvivője azt követően nyilatkozott az utazásról, hogy a Magyar Közlöny hétfői számában több rendelet is Semjén Zsolt kormányfőhelyettes aláírásával jelent meg. (Origo.hu)
Újragondolt elbocsátások
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot azoknak a munkavállalóknak az esetében, akik fogyatékkal élő vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben – közölte Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. A Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával (Közszat) kötött megállapodásnak a vagyonkezelő alap részéről az volt
a feltétele, hogy a szakszervezetek elálljanak a tervezett demonstrációktól. A Közszat szerint száz-százötven munkavállalót érinthet a tegnapi megállapodás. (MTI)
Pontosított feltételek
A kormánymegbízottak eddig is jogosultak voltak lakásfenntartási támogatásra, a most megjelent módosítás csak a támogatás igénybevételének feltételeit pontosítja, illetve szűkíti – reagált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a kedden megjelent sajtóhírekre. A KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárságának tájékoztatása szerint hivatali lakás ugyanakkor továbbra sem biztosítható a kormánymegbízottaknak. (MTI)
Új lapot indítottak Budafok-Tétényben
Mától megújult formában és tartalommal jelenik meg Budafok-Tétény önkormányzatának lapja, a Városházi Híradó. A XXII. kerület újságja korszerűbb külsővel, több képpel, nagyobb méretű oldalakkal és a készítők tervei szerint informatívabb, érdekesebb cikkekkel szolgálja majd az olvasókat. Az új lapszámban interjút készítettek például a betegsége miatt visszavonult Szabó Gyula színművésszel és a Stinget kísérő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezetőjével. (MN)
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön