Tadics megdöbbent az ítéleten
Megdöbbenésének adott hangot Boris Tadics szerb elnök amiatt, hogy a Fővárosi Bíróság hétfőn – nem jogerősen – felmentette a háborús bűnök vádja alól Képíró Sándor volt csendőr századost, valamint amiatt, hogy a tárgyalóteremben taps fogadta az ítéletet. Tadics csütörtökön újságíróknak elmondta, hogy várja a magyar hatóságok és a magyar igazságszolgáltatás reagálását. „Ma is élnek emberek, akik Újvidéken vesztették el családtagjaikat” – tette hozzá. Tadics ugyanakkor felidézte azt is, hogy voltak magyar áldozatok is, akiket bosszúból öltek meg. (MTI)
Fokozatos stabilizáció a bankrendszerben
Fokozatosan stabilizálódnak a közép- és kelet-európai bankrendszerek adósminőségi mutatói a válság mélypontja óta – áll a Fitch Ratings tegnap Londonban kiadott, féléves átfogó felmérésében, amely szerint azonban a magyar bankrendszer egyelőre a gyengébb megítélésű csoportban van. (MTI)
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó