Máris az élen
Az első két futam után az első helyen áll a címvédő és hétszeres vb-győztes Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős az olaszországi Garda-tavon zajló vitorlás repülőhollandi világbajnokságon.
A vb szombatig tart. (MN)
Williams és Renault
A Forma–1-es Williams istálló bejelentette, hogy a következő két évben a Renault motorjait és vázait használja majd. A csapat közleményében jelezte, jövőre és 2013-ban ugyanaz az erőforrás hajtja majd autóikat, mint a vb-címvédő Red Bull versenygépeit. A Williams jelenleg a brit Cosworth motorjait
használja. (MN)
Rajczi marad
Rajczi Péter továbbra is az Újpest labdarúgócsapatát erősíti. A 11-szeres válogatott támadó szerződése június 30-án lejárt, így szabadon igazolhatóvá vált, de a feleknek sikerült megállapodniuk, és Rajczi egy plusz egy évre aláírt a lila-fehérekhez. (MN)
Farrar szakasza
Az amerikai Tyler Farrar (képünkön) nyerte meg tegnap a francia kerékpáros-körverseny, a Tour de France harmadik szakaszát, az Olonne-sur-Mer és Redon közötti, 198 km-es etapot. A sprintbefutó végén a hazai közönség előtt szereplő Romain Feillu lett a második, a spanyol José Joaquin Rojas a harmadik. Az összetettben továbbra is a norvég Thor Hushovd áll az élen, de a brit David Millar vele azonos idővel a második, és az ausztrál Cadel Evans is csak egy másodperccel lemaradva a harmadik. A háromszoros Tour-győztes, címvédő spanyol Alberto Contador 1,42 perc hátránnyal a 69. a 198 fős mezőnyben. (MN)
Elhunyt Szalayné Sebők Éva
Hatvankét éves korában, hosszú, súlyos betegségben elhunyt Szalayné Sebők Éva, a XX. század legjobb magyar női röplabdázója. A 236-szoros válogatott játékos búcsúztatása július 15-én, pénteken 12.45 órakor lesz a Rákospalotai köztemetőben. A világválogatottba is meghívott Szalayné Sebők Éva itthon 13 bajnoki címet és 10 kupaaranyat szerzett, emellett olasz bajnok és kupagyőztes, BEK- és KEK-győztes, olimpiai és vb-4., Eb-2. volt, 2001-ben pedig az évszázad röplabdázójává választották Magyarországon. (MTI)
Magyar Péter elismerte korábbi hazugságát - videó