Mészöly a Vasasnál
Mészöly Kálmán klubtanácsadóként tér vissza a Vasas-Híd labdarúgócsapatához. A klub korábbi válogatott játékosa, a július közepén 70. születésnapját ünneplő „szőke szikla” leszögezte: szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni, s nem lesz Komjáti András vezetőedző főnöke, a menedzselésben, a szponzorszerzésben és a játékosok motiválásában igyekszik segíteni. (MTI)
Gedővári: 60
Ma ünnepli 60. születésnapját Gedővári Imre olimpiai bajnok kardvívó. Legemlékezetesebb asszója az 1988-as szöuli olimpia csapatversenyének utolsó párharca volt: a szovjetek már 8-4-re vezettek, a magyarok szépítettek, és 7-8-as állásnál Gedővári Alsan ellen 1-4-ről egyenlített, majd 5-4-re nyert, ami jobb találataránnyal aranyat ért. (MTI)
Pécs helyett Győr
A SEAT SZESE Győr indul a Pécs 2010 helyett a női kosárlabda Euroliga 2011/2012-es idényében, mert a pécsiek nevezését nem fogadták el. (MTI)
Összesen öt érem
A szerdai kettő után tegnap még három magyar nyerte meg a maga negyeddöntőjét a keszthelyi junior ökölvívó Eb-n. Sinkó Krisztián (63 kg) orosz riválist vert 9-8-ra, Hámori Ádám (75) ukránt 16-13-ra, Komor László (+80) pedig litvánt 17-5-re. Az elődöntőkre ma 14 órától kerül sor. (MN)
Török bravúr
A lengyelországi női kosárlabda Európa-bajnokság tegnapi negyeddöntőjében: Montenegró– Törökország 44-56. A Litvánia–Franciaország mérkőzés lapzárta után ért véget. (MTI)
Sima négyes
A németországi női labdarúgó-világbajnokság A csoportjának tegnapi mérkőzésén: Franciaország–Kanada 4-0. A Németország–Nigéria találkozó lapzártánk után végződött. (MTI)
Halasztás
A várható rossz körülmények miatt – szeles, hűvös idő, hideg víz – szombatról július 23-ra halasztják a szervezők a Balaton-átúszást. (MTI)
Ismét FourFourTwo
A FourFourTwo futballmagazin mától kapható számában a bundáról és a fogadási csalásról található izgalmas összeállítás. A Barcelona fantasztikusan szerepelt az előző évadban, a sikerek fő kovácsáról, Pep Guardioláról készült rendhagyó portré. Napjaink futballjának legismertebb magyarja, Kassai Viktor pacekba válaszolt az olvasók kérdéseire. A Fotólaborban Mahacskaláról – itt játssza hazai mérkőzéseit Dzsudzsák Balázs új klubja – láthatók igencsak hétköznapi képek. A világ 25 leggyűlöltebb együttese: a speciális válogatásban válogatottak és klubcsapatok is szerepelnek. (MN)
Tömegkarambol volt Sümegnél